Nagyvilág

Két újabb embert tartóztattak le az isztambuli robbantás miatt

Két újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a török rendőrség csütörtökön a két nappal korábbi isztambuli öngyilkos merénylettel kapcsolatban, amelyben tíz német turista vesztette életét – közölte Efkan Ala török belügyminiszter.

Ezzel az őrizetbe vettek száma hétre emelkedett, miután szerdán öt embert fogtak el.  Kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren. A támadásért Törökország az Iszlám Állam terrorszervezetet tette felelőssé, ám eddig senki sem vállalta magára a merényletet. A robbantásban tíz ember meghalt – mind német állampolgárok -, tizenheten pedig megsebesültek.

A török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a keddi merénylet előtt sem tétlenkedtek a hatóságok: az Iszlám Állam 220 feltételezett tagját vették őrizetbe az előző egy hét alatt.

A hatóságok szerint az öngyilkos merénylő egy bizonyos Nabil Fadlit. Ujjlenyomata alapján azonosították. A férfi 28 éves szíriai állampolgár volt, idén január 5-én érkezett Törökországba a szíriai határon, ahol – miután ujjlenyomatot vettek tőle – menekültként regisztrálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik