Nagyvilág

Műpéniszekkel bosszantják az oregoni felkelőket

Elfoglaltak egy isten háta mögötti kormányzati épületet, sok amerikai gúnyolódik rajtuk.

Már több mint egy hete annak, hogy Oregonban felkelők megszálltak egy kormányzati épületet, így tiltakozva az ellen, hogy letartóztattak két farmert, akik saját birtokuk védelmében felgyújtottak egy állami földet. Csakhogy a hatóságok nem törik magukat különösebben a felfegyverzett lázadók miatt – igaz, hogy a szándékuk a hatalom megdöntése, de nem jelentenek különösebb veszélyt azzal, hogy az isten háta mögött bevették magukat egy egyébként is üresen álló épületbe.

Az akcióból így valószínűleg nem lesz forradalom, hazamenni viszont elég ciki lenne, így a felkelők azt kérték a velük szimpatizálóktól, hogy küldjenek nekik mindenféle hasznos dolgot, például rágcsálnivalót, hogy kihúzzák valahogy a semmi közepén, amíg történik végre valami.

Sok vicceskedő amerikai viszont bohócot csinált a felkelőkből, egyikük így meglehetősen dühös videóüzenetet tett közzé a Facebookon arról, hogy nem csak gyalázkodó leveleket kapnak ismeretlenektől, de szép számban küldtek nekik műpéniszt és pénisz alakú nyalókákat is.

Jon Ritzheimer azt mondta: szomorú, hogy vannak emberek, akik ilyesmire költenek pénzt, ahelyett, hogy valami jót tennének a világgal. „Nem akarok többé egy elnyomó hatalomtól való félelemben élni. Megtartom az Alkotmányra tett eskümet, és nagyszerűen alszom éjszaka, mert tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne vesszen el, amit alapító atyáink ránk hagytak” – közölte. A felkelő végül a földre söpörte az asztalra kitett „adományokat”. (Gawker)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik