Nagyvilág

Az Egyesült Államok kiterjeszti menekültprogramját a Latin-Amerikából menekülőkre is

Az Egyesült Államok azokra is kiterjeszti a menekültprogramot, akik Latin-Amerikából menekülnek az erőszakos cselekmények elől – jelentette ki szerdán John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen tartott beszédében úgy fogalmazott: az amerikai kormányzat “biztonságos és jogszerű alternatívát” teremt mindazoknak, akik az erőszak miatt elmenekülnek hazájukból, és a bizonytalan körülmények miatt embercsempészek áldozataivá válhatnak.

A program kiterjesztése a Salvadorból, Hondurasból és Guatemalából menekülőkre vonatkozik. A külügyminiszter azonban nem tért ki arra, hány menekültet fogadna be az Egyesült Államok, mindösszesen annyit mondott, hogy Washington az ENSZ-szel és a nem-kormányzati szervekkel együttműködve vizsgálja majd, kit illet meg a menekültstátus. Emlékezetes, hogy Obama elnök korábban úgy nyilatkozott: kormánya háromezer latin-amerikai menekült befogadását tervezi ez év októberéig.

Kerry a Nemzetvédelmi Egyetemen tartott beszéde után ellátogatott a marylandi Silver Spring városkában lévő menekült-központba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik