Külföld

Sejti, ki a felelős a kölni erőszakhullámért a Keletit is megjárt Aziz

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2016. 01. 12. 14:14

Egy szemét módon viselkedő csoport az összes jószándékú menekültre rossz fényt vetett, ez a 24.hu által szeptember óta követett menekült, Aziz véleménye Kölnről.
Korábban a témában:

A menekültkrízis hazai csúcspontján, a Keleti pályaudvar előtti káoszban ismertem meg Aziz Elhádzsit, az Északnyugat-Szíriából érkezett fiatal férfit, aki segített megérteni pár dolgot a menekültekkel kapcsolatban. Még akkor elhatároztam, követni fogom a gazdasági informatikus és kiváló zenész srác sorsát, és figyelem majd, hogyan illeszkedik be új választott hazájában, Németországban. Többször, több körben leveleztem vele, de most a legfrissebb üzenetváltásunk a legfontosabb.

A menedékkérők rosszabbik arca

Aziz érdekes dolgokat mesélt a többi menekültről, akiknek a rosszabbik részével is találkozott. Furcsa volt, hogy olyasmiket mondott, amiket a kormányközeli média szokott írni. Aziz is azt írta:

[a menekültek] egy része azt hiszi, hogy jogai vannak!! És szomorúnak és dühösnek láthatod őket, és kiabálnak és a jogaikat követelik elég rossz és szégyenletes módon…

Ez még Aziz szerint sem lenne baj, csakhogy hazája fiai elfelejtik, hogy a németek és európaiak vendégül látják őket és csomó mindent kaptak tőlük.

A másik példának azt hozta fel, hogy a német kurzusra bántóan kevesen járnak, a tanárnőjük szomorú is volt emiatt. Aziz emiatt dühös erre a lump kisebbségre, akik miatt az összes menekültre rosszként gondolnak. Pedig állítja, hálásnak kéne lenniük a németek felé.

Kölnnel kapcsolatban azt írta, a média eleinte a menekülteket hibáztatta, pedig kiderült, hogy megszervezett akció volt a tömeges erőszakoskodás és nem is a frissen érkezett menekültek követték el (bár a legfrissebb információk ellentmondanak ennek és a tervezett molesztálásnak is). Aziz sok barátja nem is hiszi el, hogy szírek ilyesmire képesek lennének, de ő emlékeztetett mindenkit, találkoztak ők olyan emberekkel a táborokban, akik képesek ilyesmire.

Nem akar rasszista lenni, de azt írja, a szírek általában iskolázottabbak és egy brutális háború elől menekülnek, ezért kevésbé valószínű, hogy erőszakoskodnának, mint az afgánok, pakisztániak vagy bangladesiek, akik más okokból érkeznek (ezt állítása szerint a táborokban tapasztalta meg). Persze hozzátette, a szírek között is vannak rossz arcok, akik elkövethetnek olyasmit, mint ami Kölnben történt.

Lebombázták az oroszok a tankot

Ugorjunk vissza az időben: e cikk előtt még szeptember végén írtam utoljára Azizról. Addigra elhagyta a Keletit és Ausztrián keresztül megérkezett Németországba. Itt városról városra dobták őt, ahogy működésbe lépett a menekülteket elosztó mechanizmus. Dühös volt a médiára, nem értette, miért írnak annyi marhaságot Szíriáról és a menekülthelyzetről, meg persze róla is, aki nem kéjutazásból hagyta el hazáját. Az volt a terv, hogy ismerősök tippje alapján elmennek Franciaországba, ahol tudnak majd tanulni és dolgozni.

A franciaországi projekt végül elcsúszott azon, hogy nem sikerült kapcsolatot teremteniük a francia csapattal, amelyiktől a tippet kapták. Még októberben továbbszállították őket Bielefeldből egy újabb helyre, kaptak valami ideiglenes igazolványt és közben beütött egy nagyon fontos történés, legalábbis a hazáját elhagyni kényszerült Aziz számára fontos:

elkezdték az oroszok bombázni Szíriát.

Aziz akkor azt írta, a gyűlölt diktátor, Basar el-Aszad oldalán a háborúba beszálló oroszok biztosan az amerikaiak tudtával kezdtek el bombázni (az USA pedig csak tetteti, hogy Aszad ellen van). Felemlegette azt is, hogy egy fontos orosz-izraeli találkozó is lezajlott közvetlenül a bombázások előtt. A szír férfi szerint ebből is látszik, hogy nem az Iszlám Állam ellen irányultak a légicsapások, hiszen épp az ISIS-t támadó mérsékelt ellenzéki csoportokat bombázták.

Oroszország nem a “terrorizmus” ellen harcol Szíriában, hanem el-Aszad rezsimjét támogatja és civileket gyilkol.

Aziz szerint a fő probléma, hogy a beavatkozó országok zöme Aszad fennmaradását támogatja. Hiszen 2012-ig nem volt semmiféle terrorizmus Szíriában, békés tüntetések voltak, amikbe belelövetett a hadsereg. Ekkor még meg lehetett volna állítani Aszadot, de hagyták, hogy ölje a saját népét és lerombolja az országot. Ahogy Aziz megfogalmazta:

És itt vagyunk most, minden akciónak megvan a maga reakciója, el-Aszad és az ő véres bandái az ISIS-szel.

Jelenleg, a feszült szaúdi-iráni viszony, illetve síita-szunnita ellentét is jól mutatja, hogy Aziz jól tippelt, amikor azt mondta, a szír háború egyre nagyobb és durvább lesz, akár az egész régiót lángba boríthatja.

Az egész a szabadsággal, egyenlőséggel, demokráciával kezdődött, és nézd, hol vagyunk most! És csak várd ki a végét, hogy Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és egy csomó ország háborúba sodródik

– elemezte a helyzetet Aziz.

A párizsi merényletekről

November végén már egészen elkeserítő volt a várakozás, akár fél évre is taksálta Aziz, amíg végleges papírokhoz juthat (addig meg ugye dolgozni se tud). Ez teljes passzivitásra kárhoztatta őt és társait, az Osnabrück melletti Reckében éltek és csak ettek, ittak, aludtak, papírok nélkül mást nem is tehettek.

Az azonban sokkolta őket is, ami Párizsban történt, ők is tiltakoztak emiatt az ISIS ellen és a francia nép mellett állnak. De változatlanul állítja, rossz irányból közelíti meg a dolgot a nyugat.

Az ISIS egy bűnszervezet és a szír nép 90 százaléka ellenük van

– mondta Aziz, aki szerint a Daesh-nek is nevezett terrorszervezet az Aszad-kormány szülötte. Eközben az oroszok nem is az ISIS-t bombázzák, hanem sokszor az ISIS-től már megtisztított területeket.

tegnap az orosz légierő az én kisvárosomra dobott le 50 bombát, pedig a térségben egyszerűen nem leled nyomát az ISIS-nek!

Szerinte az oroszok félrebeszélését igazolja az orosz vadászgép lelövése is, ugyanis mi keresnivalója volt egy ISIS-t bombázónak ott, ahol nincs is ISIS? Az oroszok azokat a mérsékelt erőket támadják szerinte, amik épphogy megtisztították Aleppó, Idlib, Háma és Latakia tartományokat az Iszlám Államtól.

Aziz jelene és jövője

Sok érzés kering most Azizban, és mindig meg kell magát kérdeznie:

hogy vegyüljek el ebben az új társadalomban? Hogy jussak előre és építsem fel magam, és hogy használjam ki az új kihívásokat?

Aziz nagy célja megtanulni a német nyelvet, aztán befejezni a tanulmányait.

Most már német kurzusokra jár, és nagyon nehéznek tartja a nyelvet. Hozzátette, ha nekik, tanult és fiatal embereknek ilyen nehéz, hogy tanulják meg azt az idősebbek, akik még angolul sem beszélnek, és sokszor az irodalmi arab nyelvvel sincsenek tisztában? Mindenesetre nem adja fel, ugyanis ez az egyetlen esélye, illetve hogy a menekültekről kialakult félreértéseket is eloszlassa.

Tényleg remélem, hogy ez az egész véget ér, és az összes menekült elkezd elvegyülni az új környezetben, tisztelni fogja a törvényeket, megpróbál egy jó képet építeni rólunk, jó benyomást kelt rólunk másokban, és leállítja a rossz oldalunkat, mert egyetlen rossz személyiség mindannyiunkra kihat…

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.