Nagyvilág

1400 iraki menekült már visszamenne Németországból

Irak berlini nagykövetsége az elmúlt időszakban 1400 útlevelet állított ki hazatérőknek - a háttérben a katonai sikerek állhatnak.

Egy minisztériumi forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy október végéig az év folyamán a konzulátus mindössze 150 úti okmányt adott ki. Egy név nélkül nyilatkozó másik tisztviselő pedig úgy vélte, hogy az iraki konfliktus fejleményei miatt emelkedhetett meg a hazatérni akarók száma.

A múlt hónapban az iraki hadseregnek ugyanis sikerült kiszorítania a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyvereseit Ramádi városából, s újabb offenzívákra készül a terroristák ellen.

Németországba tavaly több mint egymillió menedékkérő érkezett, Irak az ötödik azoknak az országoknak a listáján, ahonnan a legtöbben keltek útra. A berlini hatóságok az elmúlt hetekben azt szorgalmazták, hogy a származási országok németországi külképviseletei adjanak ki minél több útlevelet olyanoknak, akik haza szeretnének térni.

Thomas de Maiziere belügyminiszter azt is közölte: Németországnak ahhoz kellene kötnie a fejlesztési támogatások folyósítását, hogy egy-egy ország hajlandó-e visszafogadni azokat az állampolgárait, akiknek nincs lehetőségük Németországban maradni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik