Külföld

Keményítene Merkel a bevándorlási törvényeken a kölni támadások után

24.hu
24.hu

2016. 01. 09. 13:53

A német "polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében" változtatni kell a menekültügyi szabályozáson a Kölnben szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében - közölte Angela Merkel német kancellár a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetésének ülését követően, szombaton Mainzban az MTI beszámolója szerint.
Korábban a témában:

A CDU elnöksége az ülésen elfogadott egy Mainzi nyilatkozat című dokumentumot, amelyben egyebek mellett a Németországba érkező menekültek számának korlátozását, az elutasított menedékkérők hazaküldésének felgyorsítását, a bűncselekményt elkövetők menedékjogtól való megfosztását és általában véve hatósági ellenőrzésük erősítését irányozza elő.

“A szilveszterkor történtek visszataszító bűncselekmények, amelyek határozott válaszokat követelnek” – fogalmazott Angela Merkel az ülés után nyilatkozva. Közölte: reméli, hogy a változtatásokról gyorsan meg tudnak egyezni a koalíciós partner szociáldemokratákkal, és “hamarosan világossá válik, hogy milyen törvénymódosításokat tudunk meghozni”.

A német kancellár kifejtette, hogy Németország szigorításokat vezet be annak érdekében, hogy könnyebben ki tudják utasítani az országban bűncselekményeket elkövető menekülteket. A jelenlegi szabályozás szerint csak azokat a menekülteket lehet visszaküldeni hazájukba, akiket három évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélték, és életük nem lesz veszélyben szülőhazájukban. A szabálymódosítással már azokat is deportálhatják, akik felfüggesztett börtönt kapnak – jelentette a BBC. Az új szabályozást még a német parlamentnek is jóvá kell hagynia. Merkel közölte: ha valaki bűncselekményt követ el, annak meg kell hogy legyenek a következményei.

Hannelore Kraft, a Kölnt is magában foglaló Észak-Rajna-Vesztfália szociáldemokrata miniszterelnöke azt mondta szombaton, hogy nem zárja ki a menekültügyi törvények módosítását. “Ha (a törvények) javításra szorulnak, nem fogjuk magunkat kivonni ennek tárgyilagos megvitatása alól” – fogalmazott.

Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer, többségében “arab és észak-afrikai kinézetű” fiatalember csoportokra oszolva nőket támadott meg és molesztált. A német rendőrséghez azóta már mintegy kétszáz feljelentés érkezett. Németország más városaiban, sőt Svájcban és Ausztriában is történtek hasonló incidensek. A kölni támadásoknak eddig 32 gyanúsítottját azonosították, közülük 22-en menedékkérők.  Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Németországban és egész Európában.

Az észak-rajna-vesztfáliai városban mintegy kétezer baloldali aktivista – többségében nő – tüntetett szombaton a főpályaudvarnál, a támadások színhelyén a szexizmus és a rasszizmus ellen.  A délutáni órákra a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű idegen- és iszlámellenes mozgalom hirdetett tüntetést Kölnbe, a város utcáira 1700 rendőrt vezényeltek a megmozdulás biztosítására.

UPDATE

A kölni pályaudvar környékén nők ellen tömegesen elkövetett támadások miatt benyújtott feljelentések száma az utóbbi napokban jelentősen megnőtt: míg csütörtökig nagyjából 170 esettel kapcsolatban tettek panaszt a hatóságoknál, addig szombatra ez a szám több mint kétszeresére, 379-re nőtt – számolt be az MTI.

A kölni rendőrség több mint száz nyomozót állított rá az ügyek kivizsgálására. A hatóság közleménye szerint a nyomozás középpontjában álló gyanúsítottak “elsősorban észak-afrikai országokból származnak”, “többségük menedékkérő vagy illegálisan tartózkodik Németországban”. Egyelőre vizsgálják, hogy a gyanúsítottak részt vettek-e bűncselekmények elkövetésében szilveszter éjszakáján, és ha igen, milyen mértékben – közölte a rendőrség.

A német szövetségi belügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy a szövetségi hatóságok 32 gyanúsítottat azonosítottak, köztük 22 menedékkérőt. A feltételezett elkövetők közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, négyen szíriaiak, öten irániak, egy iraki, egy pedig szerb állampolgár.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind