Külföld

Férfiakba építhető spermakapcsolót fejlesztett egy német asztalos

24.hu
24.hu

2016. 01. 08. 15:52

Forradalmasítaná a fogamzásgátlást Clemens Bimek, egy német asztalos. A férfi egy olyan kapcsolót fejlesztett ki, amit a férfiak ondóvezetékébe lehet beépíteni, így ők attól függően, hogy a gyermeknemzés céljával, vagy pusztán az élvezet kedvéért szeretkeznek, ki-be tudják kapcsolni a spermaáramlásukat.

A kapcsoló a herezacskón belül helyezkedik el, a bőrön keresztül lehet aktiválni, és egy biztosító gomb is bele van építve, ami lehetetlenné teszi a véletlen bekapcsolást.

„A legtöbb orvos, akikkel beszéltem az ötletemről, egyáltalán nem vett komolyan. De voltak néhányan, akik bátorítottak, és a szakértelmükkel segítettek” – nyilatkozta Bimek a Sipegelnek.

Az apró, 3 centinél kisebb, és kevesebb, mint 3 gramm súlyú kapcsolót a feltalálónak már be is ültette Hartwig Bauer, urológus.

„A vazektómiát végeztető páciensek egyharmada gondolja meg magát később, és szeretné visszacsináltatni a beavatkozást, ez azonban nem így működik” – mondta az orvos, aki szerint Bimek kapcsolója tökéletesen kiválthatja az ondóvezeték végleges elkötését.

A német urológusok szövetségének elnöke, Wolfgang Bühmann azonban nem ért egyet kollégájával. Szerinte a beültetett kapcsoló, könnyen sérüléseket okozhat az ondóvezetéken. A sérülések pedig akkor is gátolhatják a sperma szabad áramlását, ha kapcsoló egyébként be van kapcsolva. Ráadásul a kapcsoló el is dugulhat, ha sokáig kikapcsolt állapotban van.

Anneke Loos, a gyógyászati eszközök hannoveri tesztközpontjának vezetője viszont azt mondta, hogy azok az anyagok, amiket Bimek a kapcsolóhoz használt, más implantátumokban már nagyon jól beváltak. „A kérdés csak annyi, hogy vajon azon a bizonyos testtájon is megfelelően működnek-e majd” – nyilatkozta.

Hamarosan ez is kiderül majd: még idén huszonöt önkéntesnek fogják majd beültetni Bimek kapcsolóját, hogy teszteljék az implantátumot.

(via NY Daily News)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.