Nagyvilág

Az Iszlám Államot bombázták, három civil nő és nyolc gyerek halt meg Rakkában

Tizenegy civil, három nő és nyolc gyerek vesztette életét az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen alakult nyugati katonai szövetség egyik légi csapásában Rakka közelében – jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Az OSDH adatai szerint a nyugati szövetség légi csapásainak kezdete óta a támadásokban az IÁ 3712 fegyverese és 299 civil halt meg, köztük 81 gyerek.

Közben az iraki parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy külföldi különleges erők több rajtaütést hajtottak végre az IÁ egyik támaszpontja ellen, az iraki főváros és az IÁ által ellenőrzött legjelentősebb iraki város, Moszul között, Havídzsában. Mind az iraki, mind az amerikai fegyveres erők tagadják, hogy amerikai katonák is részt vettek volna a műveletekben, holott több arab sajtóorgánum arról számolt be, hogy amerikai vezetéssel zajlottak a rajtaütések még decemberben. Washington a múlt hónapban jelentette be, hogy nagyjából száz fős különleges különítményt küld Irakba, hogy az IÁ állásait támadják Irakban és Szíriában. A nyugati katonai szövetség szóvivője iráni zavarkeltésnek nevezte az amerikai kommandósok havídzsai bevetéséről szóló híreket.

Az IÁ elől korábban megfutamodó iraki fegyveres erők decemberen visszafoglalták a szélsőségesektől a Bagdadtól mintegy 100 kilométerre fekvő Ramádit, al-Anbár tartomány központját. Stratégiai céljuk pedig Moszul visszahódítása. Szalím el-Dzsabúri parlamenti elnök szerint ugyanakkor a Moszul elleni offenzívát nem szabad elsietni, s amíg al-Anbárt nem sikerül teljesen megtisztítani a szélsőségesektől, addig nem szabad újabb terület felszabadításának nekiállni. Dzsabúri szerint ez előtt még legalább két csatát meg kell vívni; egyet Fallúdzsánál, és egyet Ramáditól nyugatra.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik