Nagyvilág

A Twitter is beszállhat az Iszlám Állam elleni harcba

twitter(430x286)(1).jpg (twitter, )
twitter(430x286)(1).jpg (twitter, )
A Fehér Ház a technológiai cégek támogatását kéri a dzsihadisták és más szélsőségesek elleni harchoz.

A Fehér Ház magas rangú nemzetbiztonsági tisztségviselői mentek a Szilícium-völgybe, hogy a technológiai vállalatok vezetőinek segítségét kérjék az Iszlám Állam (IÁ) és más szélsőséges csoportok tevékenységének megakadályozásához. Az AP és a Reuters is azt jelentette, hogy James  Loretta Lynch igazságügyi miniszter mellett az FBI-igazgató, a hírszerzési főnök, a Nemzetbiztonsági Ügynökség vezetője, a fehér házi kabinetfőnök és Obama elnök belbiztonsági tanácsadója is ott lesz a találkozón a kaliforniai San Jose városában.

A találkozón a két hírügynökség szerint egyebek mellett arról lesz szó, hogy a terrorszervezetek céljaik eléréséhez hogyan hasznosítanak különböző szolgáltatásokat, technológiákat, például a közösségi oldalakat vagy a titkosítást. A kormányzati tisztségviselők és a technológiai cégek képviselői emellett arról is egyeztetnek, miként nehezíthetnék meg terroristáknak a toborzást az interneten, a támadások online megszervezését; illetve hogy milyen módon lehetne a bűnüldöző szerveknek egyszerűbbé tenni a merényletek megakadályozását.

A témák között nemcsak az IÁ és más szélsőségesek tevékenységének korlátozása, hanem az ellenük felszólaló és az érveiket aláásó tartalmak kiemelése, illetve a fiatalok interneten való radikalizálódása elleni lépések megvitatása is szerepel. Arról egyelőre nem szóltak a jelentések, hogy mely technológiai cégek vesznek részt a találkozón, bár a Twitter mikroblog-szolgáltató megerősítette, képviselteti magát. A technológiai cégekre az utóbbi időben egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kormányok, miután a dzsihadisták fiatalok radikalizációjára és a merényletek – például a közelmúltbeli párizsi és San Bernardino-i vérengzések – megszervezésére is gyakran használnak internetes közösségi szolgáltatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik