Nagyvilág

Senki nem hiszi el Kim Dzsong Un hidrogénbombáját

Valószínűleg hagyományos atomfegyvert robbantottak, de ez sem marad ellenlépések nélkül.

A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Korea szerdán nem hidrogénbombát, hanem fúzióval felerősített atombombát tesztelt. Phenjanban azt jelentették be, hogy sikeres kísérleti robbantást hajtottak végre hidrogénbombával, amelynek működése a magfúzió elvén alapul, szemben az atombombával, amely a maghasadást (fissziót) felhasználva idéz elő robbanást.

Dél-Korea fegyverkezne

A nemzetközi közösség kétségbe vonta, hogy Phenjan valóban hidrogénbombát robbantott, de az biztos, hogy jelentős fegyverkísérlet történt, miután emberi tevékenység okozta földrengést észleltek Észak-Korea északkeleti részén, az ország legnagyobb nukleáris központja közelében. Dél-Koreában úgy vélik, sikertelenül teszteltek egy felerősített fissziós nukleáris fegyvert.

Azt is közölték, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok arról egyeztet, hogy stratégiai fegyvereket telepítsenek Dél-Koreába – egy atomtengeralattjáró, F-22-es lopakodó és B-52-es bombázó repülők állomásoztatása merült fel. Az észak-koreai fenyegetés fényében az is felmerült, hogy nukleáris fegyvereket juttassanak Dél-Koreába, a védelmi miniszter azonban ezt elutasította, közölve, hogy épp a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése a cél.

Szöulban azt is bejelentették, hogy az Észak-Korea területén lévő, a két ország által közösen irányított keszongi ipari övezetben korlátozni fogják a munkások beléptetését, csak a termeléshez szükséges minimális létszámot engedélyezik. Az övezetben, melyet a két Korea közti közeledés jegyében hoztak létre, dél-koreai cégek alkalmaznak északi munkásokat.

Szankciókat helyeztek kilátásba

Obama elnök szóvivője közölte: az első amerikai elemzések nem erősítették meg, hogy Észak-Korea sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, semmi nem történt, ami megváltoztatta volna az Egyesült Államok ismereteit Észak-Korea nukleáris kapacitásairól. Ugyanakkor további információkat gyűjtenek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az állítólagos hidrogénbomba-robbantást és új szankciókat helyezett kilátásba Észak-Koreával szemben. A kísérletet a nukleáris fegyverekre vonatkozó határozat nyilvánvaló megsértésének nevezték, az ellenlépések kidolgozásának azonnali megkezdését jelentették be.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet kijelentette: Észak-Korea elszigetelte magát és szegénységbe taszította polgárait a tömegpusztító fegyverek megszerzése utáni felelőtlen hajsza következtében. Az orosz ENSZ-nagykövet, Vitalij Csurkin viszont azt mondta, országa először szeretné látni a határozattervezetet, mielőtt dönt arról, hogy támogatja-e a további szankciókat. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik