Nagyvilág

Szilveszteri erőszak: kiakasztották a németeket a kölni polgármester jótanácsai

Henriette Reker szerint úgy lehet megelőzni a szexuális zaklatást, ha karhossznyi távolságot tartanak a nők a férfiaktól.

Kiakadtak Németországban a kölni polgármester szavain, aki azt javasolta a nőknek a szexuális zaklatás elkerülésére, hogy tartsanak „karhossznyi” távolságot minden férfitól. Henriette Reker azután tanácsolta ezt, hogy szilveszterkor mintegy ezer bűnöző vegyült a városban ünneplők közé, fogdosták és kirabolták a nőket, legalább egyet közülük pedig meg is erőszakoltak. A tömeges erőszakból országos botrány lett, már több mint száz áldozat tett bejelentést – írja az Independent.

A polgármesternő egyébként maga is áldozatául esett egy támadásnak, még tavaly, a választási kampány idején nyakon szúrták. Sokan emiatt még felháborítóbbnak tartják, hogy most olyan tanácsokkal állt elő a nők számára, hogy járjanak csoportosan, vagy tartsanak távolságot a férfiaktól. Ezt rengetegen áldozathibáztatásnak tartják, és úgy vélik, nem az áldozatok, hanem a támadók viselkedésén kellene változtatni, hogy ne történjenek hasonló támadások.

A Twitteren az #eineArmlänge (karhossznyi távolság) hashtag alatt gyűlnek a hozzászólások. Svenja ironikusan azt írta: borzasztó, hogy eddig nem ismerték ezt a „karhossznyi távolság” trükköt, pedig mennyi támadást megelőzhettek volna. Anne szerint inkább a férfiak tartsák meg a karhossznyi távolságot, amíg a nők nem kérik ennek az ellenkezőjét.

 

A Cycling Moose álnéven futó felhasználó azt írta, hogy ő soha nem fogja feladni a szabadságát, nem lehetnek ők az áldozatai annak, ha a férfiak nem férnek a gatyájukba. Alice in Wonderland pedig egy képpel válaszolt, melyen az áll: nem az áldozatok miatt történik erőszak, nem is a rövid szoknya miatt, nem a részegség és nem a flörtölés miatt, csak és kizárólag az erőszaktevők miatt.

Alig több mint egy éve a baranyai rendőrség készített olyan kisfilmeket, melyek azt sugallják, hogy a nők az okai annak, ha erőszak áldozataivá válnak, mert eljárnak szórakozni, és nem átallnak kihívóan öltözni. A kampány szlogenje az volt, hogy „Tehetsz róla, tehetsz ellene”. Az „oktatófilmek” híre a brit sajtóig is eljutott, emberi jogi és nőjogi szervezetek is szót emeltek a rendőrség hozzáállása ellen. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület szerint a kisfilmek leginkább azt bizonyítják, hogy az áldozatok semmi jóra nem számíthatnak, ha a rendőrséghez fordulnak segítségért az erőszak miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik