Nagyvilág

Hidrogénbombát robbantott Észak-Korea

Az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint az ország “teljes sikerrel” tesztelt egy “miniatürizált” hidrogénbombát, amivel “újabb szintre lépett nukleáris ereje”.

Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozta földrengést észlelt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén. A bejelentés mindenkit váratlanul ért.

Phenjan közlése előtt másfél órával térségbeli földtani intézetek arról adtak hírt, hogy a Richter-skála szerint 4,9 és 5,1 közötti erősségű földrengést észleltek a felszín alatt Észak-Korea északkeleti részén, nem messze Kildzsu városától, amelynek körzetében található a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti központ is. Phenjan ezen a területen hajtotta végre korábbi atomrobbantásait.

Kim Dzsong Un december elején utalt rá, hogy a kelet-ázsiai kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van, de ezt az Egyesült Államok és Dél-Korea, valamint független szakértők is kétkedve fogadták. Az atommaghasadás elvén alapuló atombombánál sokkalta pusztítóbb erejű a hidrogénbomba, amely a magfúzióval vált ki robbanást; ugyanakkor sokkal nehezebb is létrehozni egy ilyen fegyvert.

A képen azt látni, ahogy az észak-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsong Un aláírja a hidrogénbomba-teszt végrehajtásának engedélyezéséről szóló rendeletet
A képen azt látni, ahogy az észak-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsong Un aláírja a hidrogénbomba-teszt végrehajtásának engedélyezéséről szóló rendeletet

A phenjani rezsim rendszeresen tesz ellenőrizhetetlen kijelentéseket a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatban. Egyebek közt azt állítja, hogy atomfegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja.

Ha nem éri fenyegetés a szuverenitásunkat, nem fogjuk használni nukleáris fegyverarzenálunkat, nyugtatott meg mindenkit az észak-koreai vezetés a robbantás után.

Mindazonáltal az ország 2006 és 2013 között már végrehajtott három kísérleti atombomba-robbantást, amelyek nyomán nemzetközi szankciók sorával kénytelen szembenézni. Amerikai és kínai szakértők korábban úgy becsülték, hogy az ország 10-20 atomrobbanófejjel rendelkezhet.

Dél: Észak-Korea megfizet

Dél-Koreában a hírek hallatán válságtanácskozást kezdett a nemzetbiztonsági tanács Pak Gun Hje elnökasszony vezetésével. A szöuli külügyminisztérium leszögezte, hogy a robbantás a Phenjanra kivetett ENSZ-szankciók megsértésének minősül, amelyre nemzetközi választ kell adni. A dél-koreai hadsereg pedig azt jelentette be, hogy fokozzák Észak-Korea katonai lépéseinek megfigyelését a történtek miatt.

A szöuli kormány közleményében úgy fogalmazott, mindent meg fog tenni, hogy északi szomszédja megfizessen a nukleáris kísérletért.

Abe Sindzó japán kormányfő közölte, hogy Tokió “határozott választ” fog adni az észak-koreai lépésre, amely veszélyt jelent a szigetország biztonságára nézve. A Japán térségbeli biztonságpolitikai jelenlétének erősítésére törekvő Abe leszögezte, hogy országa nem fogja eltűrni, hogy Phenjan nukleáris fegyvereket hozzon létre.

Diplomáciai források szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán összeül és tárgyalni fogja az állítólagos hidrogénbomba-tesztet. Elemzők szerint ha bejelentése igaznak bizonyul, vélhetően újabb nemzetközi szankciókra számíthat a kommunista diktatúra.

Peking szerint a robbantás szembemegy az atomfegyverek felszámolására vonatkozó céllal, írta a Hszinhua kínai hírügynökség, és figyelmeztetett, hogy “nemkívánatos és esztelen” minden olyan cselekedet, amely felborítja Északkelet-Ázsia stabilitását. A hírügynökség véleménynyilvánításai nem hivatalos kormányzati közlések, de tükrözik a hivatalos Peking álláspontját.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök nemzetbiztonsági kabinetjének rendkívüli ülése után bejelentette, hogy országa határozott lépéseket tesz további hasonló észak-koreai provokációk megakadályozására. A bombakísérlet változást hozhat az észak-koreai nukleáris program miatti nemzetközi helyzetben, tette hozzá.

Oroszország szerint az észak-koreai kísérleti nukleáris robbantás az ENSZ vonatkozó határozatainak durva megsértését jelenti. A moszkvai külügyminisztérium közleményében kiemelte:

Ha megerősítést nyer, hogy Phenjan újabb lépést tett az atomfegyverek fejlesztése terén, akkor az a nemzetközi jog és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak nyilvánvaló megsértését jelenti.

Még vizsgálják, mi történt

Közben a dél-koreai hírszerzés már arról beszél, lehetséges, hogy az, amit Észak-Korea felrobbantott, nem hidrogénbomba volt, jelentette a Yonhap hírügynökség.

Az Egyesült Államokban a szakértők egyelőre még csak vizsgálják az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról Phenjanban tett bejelentést, John Kirby külügyi szóvivő ennek ellenére felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségei.

Az amerikai kormányzat egyelőre nem tudja megerősíteni az észak-koreai bejelentést, de Washington elítéli az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi határozatának megsértését, és ismét felszólítja Phenjant, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit – idézte a külügyminisztérium szóvivőjét a Fox televízió.

Hasonló értelemben nyilatkozott a CBS televízióban a nemzetbiztonsági tanács szóvivője, Ned Price. “Mi továbbra is megvédjük a térségben szövetségeseinket, köztük a Koreai Köztársaságot, és megfelelő módon megválaszoljuk Észak-Korea bármely provokációját”.

Magyarországon is érezték a földmozgást

Az Index azt írja, a földalatti robbantás keltette rezgéseket nyolcezer kilométerrel nyugatabbra, Magyarországon is érzékelték a Magyar Nemzeti Szeizmológiai Hálózat állomásai.

„A hullámok 11 perccel a robbanás után érték el a tarpai állomást, a és további terjedésükből pedig visszakövethető volt a rezgés eredeti helyszíne és ideje”, mondta a lapnak az MTA-hoz tartozó Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium munkatársa.

 

Hidrogénbomba?

Nukleáris fegyver, csak sokkal nehezebb előállítani, mint az atombombát. Atombomba esetén maghasadás, míg hidrogénbomba esetén magfúzió következtében az atommag kötési energiája szabadul fel.

A Quartz hoz egy példát, mennyire pusztító fegyver a hidrogénbomba. Ivy Mike volt az első hidrogénbomba, amit az USA kísérleti jelleggel felrobbantott, még 1952-ben. 10,4 megatonna volt a bomba és a hőhullámokat 56 kilométerre is érezni lehetett.

Összehasonlításul: a Nagaszakira dobott Fat Man, amely megölt negyvenezer embert 1945-ben, 21 kilotonna volt.

Kiemelt kép: Europress, Getty

(CNN, AP, New York Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik