Nagyvilág

Felgyújtott egy zsúfolt buszt a reggeli csúcsforgalomban, 17 embert ölve meg

Egy pénzügyi vita miatt dühös 33 éves férfi okozta azt a kedd reggel történt busztüzet, amiben 17 ember égett halálra Kína északi részén – jelentette a kínai állami sajtó. A beszámolók szerint a Ma Yongping két kanna benzint vitt fel magával a zsúfolt buszra, egy öngyújtóval begyújtotta azt, majd egy ablakon kiugorva elmenekült a járműről.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint a Jincsuanban, a Ninghszia Huj Nemzetiségi Autonóm Terület székhelyén történt tűzben nyolc férfi és kilenc nő halt meg, valamint 32-en sérültek meg. Az áldozatokat kezelő kórház közlése szerint a sérültek közül öten súlyos állapotban vannak, és egy nő – aki testének 99 százalékán szenvedett égési sérüléseket – kritikus állapotban van.

kína busztűz01

A beszámolók szerint a lángok pillanatok alatt beborították a mozgó buszt, ami percek alatt teljesen kiégett. Egy utas a kínai állami hírügynökségnek elmondta: a busz elején ült, amikor az emberek kiabálni kezdtek, hogy tűz van. „Amikor hátranéztem, a lángok nagyon gyorsan közelítettek felém, és mielőtt felfogtam volna, mi történt, a cipőn lángra kapott” – mondta el a 25 éves férfi.

At least 14 people were killed, and 32 others were injured after a fire broke out on a bus in Yinchuan city, northwest China’s Ningxia at around 7:03 on Tuesday morning. Authorities say all those injured have been taken to hopital. Investigations are underway. (CCTV Xu Mengzhe, Liu Xiaochen)

Posted by CCTVNews on Monday, January 4, 2016

A gyújtogatót nagyjából négy órával később fogták el a rendőrök egy toronyház építkezésén, ahol azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkosságot követ el. A kínai sajtóban megjelent hírek szerint az építkezési vállalkozónak pénzügyi vitái voltak alvállalkozókkal, és ez vezetett a gyújtogatáshoz, de részleteket egyelőre nem lehet tudni indokairól.

kína busztűz

Nem ez az első buszgyújtogatásos eset Kínában. 2013-ban 47 ember halt meg Xiamenben, amikor egy öngyilkosságra készülő férfi felgyújtott egy buszt. Tavaly pedig kivégeztek egy 35 éves férfit, aki „bosszút akart állni a társadalmon” és véget akart vetni az életének, ezért Hangzhou városában lánga borított egy buszt, 33 embert sebesítve meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik