Nagyvilág

A szaúdi börtönök lerombolásával fenyegetőzik az Iszlám Állam

A szaúd-arábiai börtönök lerombolásával fenyegetőzött szerdán az Iszlám Állam, válaszul arra, hogy Rijád január elején kivégzett 47 embert, közte az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 43 elítélt tagját.

Az IÁ, amely korábban már számos szaúd-arábiai támadás elkövetéséért vállalta a felelősséget és fokozta harci műveleteit a szomszédos Jemenben, a fővárostól mintegy 40 kilométerre délre fekvő az al-Hajer és az ország középső részén lévő Tarfíja börtönök megtámadását helyezte kilátásba. Ezekben a börtönökben az al-Kaida és IÁ számos tagját tartják fogva.

Az internetre kedden feltett üzenet szerint az IÁ mindig törekedett emberei kiszabadítására, a fogolykérdés megoldása azonban csak a zsarnokok uralmának megdöntésével és börtöneik lerombolásával lehetséges.

Tavaly júliusban az IÁ egyik tagja autóba rejtett pokolgéppel hajtott végre öngyilkos merényletet Hajer börtönénél.

Az Iszlám Állam és az al-Kaida bár ideológiai síkon vetélytársak, egységesek abban, hogy gyűlölik Szaúd-Arábiát, amely terrorista szervezetnek minősítette őket és bebörtönözte több ezer hívüket.

A múlt szombaton kivégzett emberek között négy síita muzulmán volt, közte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpap, akit szintén terrorizmus miatt ítéltek halálra. Elemzők szerint ugyanakkor a kivégzések leginkább a szunnita dzsihadista fegyvereseknek szóló üzenet volt.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget számos, tavaly novembere óta elkövetett szaúdi robbantásért, amelyekben több mint ötvenen meghaltak, többségükben síiták, de az áldozatok között volt a szaúdi biztonsági erők több mint 15 tagja is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik