Nagyvilág

Mi magyarok lépünk először kapcsolatba földönkívüliekkel a vak jósnő szerint

A modern kor Nostradamusa, a bolgár Baba Vanga nevéhez rengeteg jóslat köthető. Ezekből jó pár megvalósult, de így sem szabad készpénznek venni a jövendöléseit.

A húsz éve elhunyt, vak bolgár látnokasszony már életében legendának számított. Hívei szerint a csernobili katasztrófa mellett a szeptember 11-ei terrortámadást, a 2004-es cunamit és a muzulmán menekültáradatot is előre látta.

Ha a vajákos asszonynak igaza van, 2016 Európa végét fogja elhozni. Azonban nincs sok ok a pánikra, hiszen a többé-kevésbé pontosan megjósolt események is kérdésesek, ráadásul van egy-két különös, elképzelhetetlen, vagy meg nem történt jövendölése is. Ezeket a Metro szedte össze. Lássuk!

A harmadik világháború

A visszaemlékezések szerint Baba Vanga megjósolta a harmadik világháborút. A látnok szerint 2010-ben kellett volna kitörnie, és 2014-ben érhetett volna véget. Szerencsére, az újabb világégés nem jött el, annak ellenére, hogy sok Vanga-hívő szerint 2010-ben közel volt a baj, amikor megnövekedett a feszültség Észak- és Dél-Korea között. Néhányan azonban azt gondolják, a jósnő csak néhány évet tévedett. Szerintük valóban közel a vég, és akár már idén eljöhet. Ez a gondolat természetesen minden évben, más-más emberek jövendölésére hivatkozva felmerül.

Napenergiával működő vonatok, már 2020-ra

A napenergia-technológia és a vasút is ütemesen fejlődött az elmúlt évtizedek során. Ennek ellenére elképzelhetetlen, hogy a következő négy év alatt a vasúti közlekedésben átvegye a jelenlegi elektromos hálózat szerepét az alternatív energia. Főleg azért, mert a napenergiával működő mozdonyt még csak fel sem találták. A japán Sinkanszen csúcstechnológiás vasúthálózat remekül bemutatja a közlekedési ág fejlettségét – az itt száguldó szerelvények 320 kilométer per órás sebességgel is roboghatnak – de a mozdonyok fejlesztői itt sem tervezik a napenergia bevezetését.

A rák, a HIV-fertőzés és az Aids gyógyítható lesz

Állítólag Vanga megjósolta, hogy a közeljövőben sok, korábban gyógyíthatatlan betegségre találunk valamilyen jelentős gyógymódot. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány rengeteg áttörést ért el azóta, de a rákot, a HIV-et és az Aids-et továbbra sem vagyunk képesek nagy százalékban kezelni. Jelenleg nem sok a valószínűsége, hogy az elkövetkező néhány évben olyan hirtelen, robbanásszerű tudományos felfedezést érjenek el, amely bármelyik betegség kezelésében változást hozhatna.

2050-ben új világokba utazhatunk el

A láthatatlan lények valószínűleg téves információkat suttogtak a látnoknak, amikor azt állították, 2050-re már lesz megfelelő műszaki eszközünk, hogy nem csak, hogy más bolygókra utazzunk, de akár a fénysebesség tízszeresét is elérjük. Bár más égitestek meglátogatása nem tűnik teljesen lehetetlennek a következő időszakban, a fénysebesség esetleges megközelítés viszont elképzelhetetlen. Ezt már több tudós is cáfolta.

200 éven belül a MAGYAROK lesznek az elsők, akik kapcsolatba lépnek a földönkívüliekkel

Hiszik vagy sem, állítólag Vanga a magyar népet jelölte meg az első olyan nemzetnek, amely kapcsolatba léphet az űrlényekkel. Elképzelése szerint az idegenek a „Vamfim” nevű bolygóról érkeznek majd a Földre, és sokan le is telepednek majd itt. Ha a látnok nem Pataky Attila harmadik típusú találkozására gondolt, akkor elég nehéz elhinni, hogy igaza lehet. Igen kevés a valószínűsége annak, hogy a földönkívüliek éppen kis hazánkat látogassák meg, ráadásul országunk eddig az űrkutatásban sem jeleskedik, és amíg nem épül Felcsúton űrállomás, addig nem is fog.

Kezeljük helyén szegény Baba Vangát!

A jósnő jövendölésein megborzonghatunk, jókat nevethetünk, vagy akár fütyülhetünk is rájuk. Egy dolgot tartsunk szem előtt: ne Vangán gúnyolódjunk! Az asszony igen hányattatott életutat járt be, egy olyan időben, egy olyan helyen, ahol hittek a csodákban, és volt igény az efféle természetfelettinek képzelt személyek „mágiájára”. Baba Vanga egyszerű asszony volt, aki nem szeretett látomásairól nyilatkozni, és nem hajtotta nyereségvágy.

Éppen jámborságát használták ki sokan a környezetéből. Állítólag a „megjósolt” eseményekről sokszor teljesen máshogy vélekedett korábban, követői viszont torzítva emlékeztek vissza a próféciákra. A 2000-ben elsüllyedt Kurszk tengeralattjáróról például sosem beszélt, mégis a nevéhez kötik katasztrófájának megjövendölését.

Vanga

Zavaros jóslataiba sokszor belemagyaráztak a hívők. Az 1994-es futball világbajnokság döntőjére például azt mondta, két „B” betűs ország fogja vívni. Brazília be is jutott a fináléba, de Bulgária az elődöntőben búcsúzott, így Olaszország játszhatott az utolsó mérkőzésen. Egyes követők utólag azt mondták, Baba Vangát az zavarta meg, hogy egy játékvezetői tévedés miatt nem adtak meg egy büntetőt a bolgár válogatottnak.

A szeptember 11-ei terrortámadást a következő módon „látta meg”: „A testvérek leomlanak, acélmadarak támadják őket. Farkasok üvöltenek a bokorban, ártatlanok vére folyik.” A „testvérek” az ikertornyokat, az „acélmadarak” a repülőket, a „bokor” pedig George Busht szimbolizálják a követők szerint.  Valljuk meg őszintén, a magyarázat kicsit erőltetettnek tűnik, főleg azért, mert Vanga ismerhetett olyan szavakat, mint a repülő, torony, vagy a férfi.

A legnagyobb probléma azonban, hogy sok Vangához közeli személy szerint az első komolyabb, életét és munkásságát bemutató könyv sok ferdítést tartalmaz. Később mégis ez vált a jóslatairól szóló hírek alapjává, amelyek máig keringenek az interneten. Ha hinni lehet a vádaknak, a látnok arra sem tett sohasem utalást, hogy a magyarok lépnének először kapcsolatba az idegenekkel.

Nem szabad tehát elhamarkodottan megítélni az asszony jóslatait, és nem érdemes különösebben aggódni az idei “Európa vége”-ügy miatt sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik