Nagyvilág

Biztosította a faj túlélését, 30 év után engedték szabadon a keselyűt

kondorkeselyű (kondorkeselyű, )
kondorkeselyű (kondorkeselyű, )

Harminc év fogság után szabadon engedtek egy hím kaliforniai kondort, amelyet a faj kihalásának megakadályozása érdekében fogtak be az amerikai vadvédelmi szolgálat munkatársai még 1985-ben.Az AC-4 jelű keselyű kora öt és hét év között lehetett, amikor befogták, így most nagyjából 35 éves a tenyésztési program alatt harminc kondort nemző hím. Ő az:

A madár szabadságának feláldozása révén úgy tűnik, sikerült megmenteni a fajt, amely a nyolcvanas években még kihalófélben volt. A hím egyike volt az összesen 23 kaliforniai kondorkeselyűnek a világon, amikor befogták.

Ólómlövedékek, ólommérgezés

A tudósok szerint az ólommérgezés volt az egyik fő oka annak, hogy a csaknem három méter szárnyfesztávolságú dögevő madarak a kihalás szélére sodródtak. Akkoriban ugyanis a vadászok ólomlövedéket használtak puskáikban, a kilőtt állatok teteméből lakmározó keselyűk pedig gyakran lenyelték a mérgező lőszer darabjait.

A kaliforniai törvényhozók 2013-ban döntöttek arról, hogy 2019-re fokozatosan kivonják a forgalomból a vadászatra használt ólomgolyókat.  Az idén, hála a tenyészprogramnak, biológusok 19 keselyűfészket figyeltek meg, többet mint bármikor az elmúlt években. A tudósok reményei szerint a nyomkövetővel megjelölt AC-4 még az párzási időszak vége előtt talál magának társat, hogy további keselyűfiókákat nemzzen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik