Nagyvilág

Körözést adtak ki egy terrorszervezet tagjai ellen Belgiumban

Körözést adott ki a belga rendőrség szerda délután a Sharia4Belgium nevű szélsőséges iszlamista csoport több tagjának kézre kerítése érdekében, az eddigi információk szerint azonban az ügynek nincs köze az ünnepek idejére a szélsőségesek által tervezett brüsszeli terrortámadásokhoz.

Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique honlapján arról számolt be, hogy a rendőrség a szalafista szervezet négy tagját keresi terrorizmus gyanújával.

A négy férfi mindegyikét (távollétében) börtönbüntetésre ítélte februárban az antwerpeni büntetőbíróság, amiért részük volt a csoport működtetésében, amely a többi között harcosokat toborzott Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

Kettejüket tizenöt éves szabadságvesztéssel sújtották, míg a másik két személyt tizenkettő, illetve öt év börtönre ítélték. Az elítéltek közül titkosszolgálati információk szerint hárman nagy valószínűséggel Szíriában tartózkodnak, ahol különböző dzsihadista terrorszervezetek soraiban harcolnak.

A belga szövetségi ügyészség kedden jelentette be, hogy merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el, akik az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén. A gyanúsítottak a Kamikaze Riders nevű motoros bandához tartoznak, amely sajtóhírek szerint kapcsolatban lehet a mára betiltott Sharia4Belgiummal.

A Le Soir című belga napilap értesülései szerint ugyanakkor a körözésnek valószínűleg nincs köze a jelenlegi belgiumi terrorkészültséghez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik