Nagyvilág

Franciaországnál csak Irakban és Szíriában veszélyesebb újságírónak lenni

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet nagyon lerontotta a statisztikát.

A most véget érő évben 110 újságírót öltek meg – derül ki a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet felméréséből. 67 személy esetében világosan lehet tudni, hogy munkájuk miatt végeztek velük, a többi újságíró esetében nem tudni a pontos okot, mert a helyi hatóságok nem folytattak átlátható vizsgálatot, vagy olyan válságövezetekben történtek a gyilkosságok, ahol erre nem is volt lehetőség.

Idén szokatlanul az élmezőnybe került Franciaország, mint a harmadik legveszélyesebb ország az újságírók számára. Ez a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni januári merényletnek köszönhető, ahol nyolc embert öltek meg a munkájukkal összefüggésben.

Az első két helyen Irak és Szíria van, ahol az Iszlám Állam is aktív, itt kilenc-kilenc újságíróról lehet tudni biztosan, hogy a munkájuk miatt gyilkolták meg őket. Franciaország után Jemen és Dél-Szudán következik.

Ugyanakkor az újságírók kétharmada nem háborús övezetben hal meg. Indiában azokra leselkedik veszély, akik a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatával foglalkoznak, Mexikóban ugyanez a helyzet. A közép-amerikai ország déli államaiban a politikusok és bűnszervezetek már akkor célba veszik az újságírókat, amikor épp csak hozzálátnak egy ügy felgöngyölítéséhez. (CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik