Nagyvilág

Új politikai szervezetet alapít az ukrán Jobboldali Szektor volt vezetője

Új társadalmi és politikai mozgalom létrehozásának tervét jelentette be hétfőn Dmitro Jaros, aki nemrég mondott le a radikális ukrán nacionalista Jobboldali Szektor (PSZ) vezetői tisztségéről.

Az új szervezet alapító kongresszusa várhatóan februárban lesz. A PSZ honlapján közzétett írásában Jaros kifejtette: a Jobboldali Szektor mint mozgalom kinőtte kereteit, megerősödött, és eljött az ideje, hogy fejlődésének új szakaszába lépjen. Szavai szerint országosan elterjedt, minden ukrán hazafit egyesítő szervezetté kell válnia “radikalizmus nélkül, de egyben a liberális demagógiától is mentesen”.

Hangsúlyozta, hogy céljuk változatlanul az ukrán állam egységének megőrzése. “Kettős feladatunk van: a jelenlegi keretek között nemzetállamiságot teremteni, és ebben forradalmi változásokat véghezvinni, hogy biztosítsuk az ukrán nép számára a szabadságot, az igazságot és a jólétet” – hangoztatta.

Hozzátette, hogy nem térnek le a “forradalom útjáról”, de határozottan elutasítják azt az “álforradalmi tevékenységet, amely veszélyezteti az ukrán állam létét, és foltot ejt a hazafiak hírnevén”. A PSZ volt vezetője ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy a Jobboldali Szektor vezetése az ő jelenléte és egyetértése nélkül fogadott el november elején egy új “forradalmi stratégiát”, amelyben egyebek mellett illegitimnek minősítette a jelenlegi kijevi vezetést Petro Porosenko elnökkel az élen. Ez volt az a pont, amely miatt Jaros végül a lemondás mellett döntött.

“A jelenlegi vezetés ellenzéke vagyunk, de nem tekintjük helyénvalónak a véres és eleve bukásra ítélt lázadásokat” – szögezte le, ismételten megerősítve, hogy ő és csapata a felsorolt okok miatt távozik a Jobboldali Szektor “nemzeti felszabadítási mozgalomból”. Ami viszont a PSZ önkéntes fegyveres alakulatát illeti – amelyről szólva emlékeztetett arra, hogy zászlóaljaik részt vettek a donyecki repülőtér, Sirokine, Piszki és a szaur-mohilai fennsík védelmében, továbbá egészségügyi csapatuk “ezrek életét mentette meg” – kifejezte meggyőződését, hogy annak nőnie és fejődnie kell. Leszögezte, hogy az önkéntes alakulat része lesz az újonnan létrejövő szervezetnek. “Folytatjuk a harcot a fronton a külső agresszor ellen, és hátvédként segítjük az ország fejlődését” – tette hozzá, az agresszor alatt nyilvánvalóan Oroszországot értve.

A 44 éves Dmitro Jaros – aki tavaly ősztől független parlamenti képviselő, 2015 áprilisától pedig az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének tanácsadója – november 11-én közölte a Facebook közösségi oldalon, hogy lemond a két évvel ezelőtti hatalomváltó Majdan-tüntetéseken létrejött Jobboldali Szektor éléről. Továbbra is vezetője maradt viszont a PSZ Kelet-Ukrajnában harcoló önkéntes alakulatának.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik