Soros György illegitim kitiltásokkal gáncsolja a magyar demokratikus diktatúra szárba szökkenését (Array)
Külföld

Soros: az Iszlám Állam rátalált a nyugati társadalmak Achilles-sarkára

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 12. 28. 17:48

A befektető szerint ha félelemből cselekszünk, pont azt csináljuk, amit a terroristák akarnak.

„A terroristák és a demagógok meg akarnak félemlíteni bennünket. Nem szabad hagyni magunkat” – írja Soros György a brit Guardianben hétfőn megjelent véleménycikkében. A magyar származású amerikai befektető szerint a nyílt társadalmak mindig veszélynek vannak kitéve, ez napjainkban különösen igaz Amerikára és Európára. A dzsihádista terrorcsoportok, mint az Iszlám Állam és az al-Kaida, rátaláltak a nyugati társadalmak Achilles-sarkára, ami nem más, mint a halálfélelem – írja a lapban Soros.

A Project Syndicate támogatásával készült véleménycikkben azt is leírja, hogy kutatások szerint az emberi gondolkodást alapvetően meghatározzák az érzelmek, a terrorizmus ezért komoly fenyegetést jelent társadalmaink számára: a halálfélelem miatt az emberek és vezetőik elkezdenek irracionálisan gondolkodni, majd viselkedni.

A dzsihádista terroristák fő célja szerinte, hogy meggyőzzék a muszlim fiatalokat arról, hogy a terrorizmusnak nincs alternatívája. Soros amellett érvel, hogy a halálfélelem Európa- és Amerika-szerte felébreszti az iszlámellenességet, a nem muszlim társadalom egy része minden muzulmánra potenciális terroristaként kezd tekinteni.

Soros valószínűleg Donald Trump muszlimellenes kijelentéseire reagálva írta azt, hogy a józan ésszel ellentétesnek „az ellenségeink akaratát követni”.

A véleménycikkben írt a menekültválságról is. Szerinte a szíriai konfliktus, ami a menekültválság fő okozója, az Európai Unió létét fenyegeti. A polgárháború megoldásával a világ „jobb állapotban lenne” – írja Soros.

Szerinte Szíriában bizonytalanok a kilátások, de egy dolog biztos, hogy óriási tévedés úgy reagálni, ahogy azt a terroristák is várják tőlünk. Soros szokás szerint azzal zárja írását, hogy meg kell erősíteni elkötelezettségünket a nyílt társadalom iránt, és ellen kell állni a Donald Trump- és Ted Cruz-féle politikusok felől érkező „szirénhangoknak”, bármilyen nehéz is ez.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.