Nagyvilág

Putyin-könyvet kapnak ajándékba az orosz tisztviselők

Az ajándékozó szerint az elnök „aranyköpéseit” tartalmazó kötet kötelező olvasmány.

Oroszország-szerte ezer tisztviselő kapja ajándékba újév alkalmából azt a 400 oldalas könyvet, ami Vlagyimir Putyin „prófétikus” kijelentéseit tartalmazza. A kötet címe „Szavak, melyek megváltoztatták a világot”, az ajándékozó pedig az államfő egyik legfőbb ideológusa, Vjacseszlav Vologyin. A „megajándékozottak” közt vannak parlamenti képviselők, helyi vezetők és a civil társadalom képviselői. Vologyin azt mondta: a mű „kötelező olvasmány minden politikus számára”.

A könyvben tizenkilenc Putyin-beszéd van, és vastagon kiemelték azokat a részeket, ahol a szerkesztők szerint az elnök megjósolta a világ eseményeit. A kötetet egy Kreml-párti ifjúsági mozgalom adja ki, melynek egyik tagja, Anton Vologyin elmondta: „észrevettük, hogy minden, amit Putyin mond, valamilyen módon valóra válik, a szavai prófétikusak”.

Maga a Kreml azért inkább próbál távolságot tartani a könyvtől, Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta: nem hallott a könyvről, így nem is tud válaszolni az azzal kapcsolatos kérdésekre.

Egyébként aki szereti a szépet, az jövőre Putyin-naptáron is szemlélheti a napok múlását, mert már ilyen is van: minden hónaphoz egy fénykép társul az államfőről, van, amelyen tengerészegyenruhában látható, van, amelyiken kutyát cirógat és olyan is, amelyen félmeztelenül horgászik. És persze mindegyik képhez társítanak egy nagyszerű Putyin-idézetet. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik