Nagyvilág

Muszlim imatermet vertek szét

Korzikán a tüntetők tűzre vetették a Korán több példányát.

A helyi hatóságok és sajtóforrások közlése szerint az Ajaccio városi incidens azért történt, mert mintegy 600 ember összegyűlt azért, hogy kifejezzék támogatásukat az előző este szolgálat közben megsebesült két tűzoltó és egy rendőrtiszt iránt.

Csütörtök este ugyanis a két tűzoltó súlyos, a rendőrtiszt pedig enyhébb sebesüléseket szenvedett egy ismeretlenek általi támadásban. A sajtóbeszámolók szerint a tűzoltókat tőrbe csalták azzal, hogy szándékosan tüzet gyújtottak az említett imahely közelében, majd amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, rajtuk ütöttek. A rendőrtiszt akkor sérült meg, amikor kollégáival a helyszínre sietett rendet teremteni. Egyelőre keresik a hatósági személyek ellen elkövetett támadások elkövetőit.

A pénteki szimpátiatüntetés azután fajult el, hogy a 600 fős tömegből kivált egy közel 300 embert számláló csoport, és átvonult a csütörtök esti támadás helyszínére. A tömegben többen arab- és muszlimellenes szlogeneket skandáltak. Az imahelyre ezután törtek be, a hatóságok szerint a Korán néhány példányát sikerült elégetni.

Manuel Valls francia miniszterelnök a Twitteren közzétett bejegyzésében elítélte a tűzoltók elleni erőszakot és az imahely meggyalázását, és felszólította a korzikaiakat a köztársaság törvényeinek tiszteletben tartására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik