Nagyvilág

Ferenc pápa: a megbocsátás tisztábbá teszi a világot

A szentatya a Szent Péter téren mondott beszédet több tízezres tömeg előtt.

Ferenc pápa a mai kor mártírjainak nevezte azokat, akik megfogalmazása szerint “sajnos nagyon nagy számban a hit nevében szenvednek el üldözést”. A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében az egyházfő az első vértanú, Szent István példájára emlékeztetett. A szent ünnepnapján írt Twitter-üzenetében Ferenc pápa hozzátette, hogy a keresztények üldözése “sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik”. Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy Szent István megbocsátott üldözőinek. “A megbocsátás tisztábbá teszi a világot” – mondta.

Az egyházfő gyakran beszél a keresztények mai üldözéséről, akik a pápa korábbi kijelentései szerint korunkban többen halnak mártírhalált, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban. A L’Avvenire, az olasz katolikus napilap őszi adatai szerint emelkedett a keresztények számára nagyon veszélyes államok száma: Irán, Eritrea, Pakisztán, Kína, Észak-Korea és Szaúd-Arábia mellett Nigériában, Szudánban, Szíriában és Irakban is súlyos diszkrimináció és gyakori támadások, merényletek áldozatai. Irakban a kétezres évek elején egymilliós volt a keresztény közösség létszáma, ez mostanra 275 ezerre csökkent.

A Fülöp-szigeteken karácsony alatt legalább tizennégy keresztényt gyilkoltak le muzulmán fegyveres csoportok.
Ferenc pápa a szavait a Szent Péter téren hallgató több tízezres tömeg előtt köszönetet mondott a világ minden részéből neki küldött ünnepi jókívánságokért. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud mindenkinek személyesen válaszolni.

Egy kisfiú kérte a pápa segítségét

A calabriai Cosenza melletti Mendicino település plébánosa bejelentette, hogy Ferenc pápa az ünnepek alatt felhívta telefonon az egyik helyi családot, miután a plébániára járó egyik kisfiú a pápa segítségét kérte egyik beteg nagynénje meggyógyulására.

A Szent Egyed közösség nyilvánosságra hozta, hogy karácsony napján húszezer embert láttak vendégül, az egész világon több mint kétszázezret. Rómában most először szorultak ennyien meleg ebédre az ünnepeken. Az irgalom rendkívüli szentévében egyébként a Vatikánnál egyre több hajléktalant látni, akik az árkádok alatt töltik az éjszakákat vagy az üzletek küszöbeire, padokra terítik le pokrócaikat. Az ünnepek alatt nem működik a Szent Péter tér oldalában számukra fenntartott zuhanyzó, de meleg vacsorát és reggelit kapnak a Vatikán mellett nyitott menhelyen.

Ferenc pápa vasárnap a Szent Család ünnepén a családokat várja a Szent Péter térre a számukra rendezett szentévi találkozóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik