Nagyvilág

Százak tüntettek a thaiföldi gyilkosságok miatt halálra ítélt két férfi mellett

A tiltakozók szerint csak bűnbakként használták a mianmari vendégmunkásokat.

Százak tüntettek Mianmarban, a thai nagykövetség előtt, miután Thaiföldön halálra ítéltek két mianmari vendégmunkást, akiket azzal vádolnak, hogy megöltek két fiatal brit turistát, egyiküket pedig meg is erőszakolták.

A gyilkosság rányomta a bélyegét a délkelet-ázsiai ország turizmusára is. Egyes vélemények szerint a két férfit csak bűnbakként használták, hogy a hatóságok felmutathassák, hogy megoldották az ügyet. Egy tüntető szerint diszkriminációról van szó, a két férfi ellen hiányosak a bizonyítékok, nem voltak tanúk sem, ennek ellenére kaptak halálbüntetést.

Több mianmari tisztviselő azt mondta: támogatják a két elítélt férfi fellebbezését. Az elnöki hivatal vezetője azt mondta: a jogi eljárás még nem ért véget, az ügyről párbeszédet folytatnak a thai illetékesekkel.

Thaiföld arra figyelmeztette állampolgárait, hogy legyenek körültekintők, ha Thaiföldre utaznak. A thai ügyészség és rendőrség szerint sziklaszilárdak a bizonyítékok a két elítélt ellen, a megölt nő testén DNS-mintát is találtak. A védelem szerint azonban nem megfelelően kezelték a DNS-mintavételt, a két férfi pedig kínzás hatására tett vallomást, amit később visszavontak.

Jogvédő aktivisták szerint az ügy illeszkedik abba az egyre jobban terjedő trendbe, hogy Thaiföldön a szomszédos országokból érkező, rosszul fizetett vendégmunkásokat teszik felelőssé az elkövetett bűncselekményekért. Ugyanakkor a brit áldozatok hozzátartozói szerint is kielégítők a bizonyítékok a két mianmari férfi ellen. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik