Nagyvilág

A menekültek görög segítői kapták az Európa Tanács Wallenberg-díját

A Raoul Wallenbergről elnevezett díjat 2016-ban a görög Leszbosz szigetén szolgálatot teljesítő Agkalia egyesület kapja, mert nemzetiségre, vallásra, származásra való tekintet nélkül segített idén több ezer menekültnek.

A görög szervezet 2015-ben több mint 17 ezer partot érő menekültnek nyújtott segítséget Leszbosz szigetén. Az egyesület élelmiszerekkel, orvosi ellátással, friss vízzel állt készen hónapokon keresztül az Európa kapujává vált szigeten és látott el minden rászorulót.

A helyi önkénteseket tömörítő Agkalia egyesületet a görög ortodox egyház papja, Dimou Efsztratiosz atya alapította, aki 2015 szeptemberében elhunyt. A szervezet munkáját adományokból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi, mondta Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, a díjat odaítélő bizottság elnöke.

A magyar és a svéd parlament kezdeményezésére az Európa Tanács által 2012-ben alapított 10 ezer euróval – bő 3 millió forinttal – járó díjat 2016. január 13-án adják át Strasbourgban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik