Nagyvilág

Ciprasz kiállt a szuverén Palesztina mellett

A palesztin állam elismerésére szólítja fel a görög kormányt az athéni törvényhozás egy kedden egyhangúan elfogadott határozatában. A görög törvényhozók Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenlétében szavazták meg a határozatot. A döntés inkább javaslat jellegű, nincs kötelező ereje a kormányra.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök kijelentette: Görögország kiáll a palesztin kérdés igazságos megoldása mellett, amelyet egy szuverén és életképes Palesztina létrehozásával lehetne megvalósítani az 1967-es határok között. A kormányfő nem közölte, kormánya mikor jár el a parlamenti határozat szellemében. Előző nap, amikor találkozott Abbász palesztin elnökkel, csupán annyit jegyzett meg, hogy arra a “megfelelő pillanatban” kerítenek sort.

Finoman adagolt támogatás

Ciprasz kormánya igyekszik egyensúlyozni a javuló görög-izraeli  kapcsolatok és a pártja, a baloldali Sziriza palesztinbarát retorikája között. A görög miniszterelnök novemberben járt Izraelben, ahol Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, majd Ciszjordániában Abbász elnökkel is találkozott. Abbász a  szavazás után rövid beszédet mondott, amelyben köszönetet mondott a görög törvényhozóknak.

Mi vagyunk az egyetlen nép, amely megszállás alatt él

– jelentette ki.

A 68 éve tartó tárgyalásoknak Izraellel véget kellene érniük

– mondta, s hozzátette, ha nem lesz hamarosan megegyezés (Izraellel), akkor a térségben “kitörhet az anarchia”. Abbász vasárnap érkezett háromnapos látogatására Görögországban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik