Nagyvilág

Párizsi terrortámadás: elengedtek egy őrizetbe vett férfit

Egyelőre nem indítanak ellene eljárást.

Egyelőre nem indul eljárás az ellen a 29 éves férfi ellen, akit kedden őrizetbe vettek Párizs környékén, a november 13-i merényletekkel kapcsolatban. A férfi pénteken szabadon távozhatott.

A nyomozók arra keresték a választ, hogy a férfi kapcsolatban állhatott-e a támadások valamely elkövetőjével és egy másik férfival, akiről azt feltételezik, hogy Szíriába utazott. A nyomozás több európai országban folyik, párhuzamosan.

Franciaországban eddig két férfit helyeztek vád alá, mert szállást biztosítottak Abdelhamid Abaaoudnak, a terrorcselekmény feltételezett főszervezőjének és egyik elkövetőjének Saint-Denisben, ahol a francia rendőrség egy rajtaütés során végzett vele. Belgiumban nyolc embert gyanúsítottak meg azzal, hogy közvetlenül részt vettek a merényletek elkövetésében, és Törökországban is letartóztattak egy belga állampolgárt. Ausztriában egy algériai és egy pakisztáni állampolgárt állítottak elő a múlt hétvégén.

A kilenc, öngyilkosságot elkövető vagy megölt merénylőből eddig hatot tudtak azonosítani. Közülük öten francia állampolgárok voltak, a hatodik a belga állampolgárságú Abaaoud. Valamennyien Szíriából visszatért dzsihádisták. A Stade de France-nál végrehajtott támadás két öngyilkos merénylőjéről annyit tudni, hogy hamis szír útlevelekkel, a menedékkérők közé vegyülve szivárogtak be Európába.

A 26 éves Salah Abdeslamot, aki a gyanú szerint a merényletek logisztikai felelőse volt, még mindig keresi a rendőrség. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik