Nagyvilág

Egy hete van új elnök, már tízezrek tüntettek ellene

Argentínában puskaporos a hangulat, a vesztes baloldal nem nyugszik bele, hogy kikapott. A nyugdíjak értékéért tízezrek aggódnak, utcára is vonultak.

Tízezrek tüntettek Mauricio Macri, Argentína egy hete beiktatott új, jobboldali elnöke ellen az államfői posztot elvesztett baloldal felhívására. A helyi idő szerint csütörtökön Buenos Airesben rendezett megmozduláson felszólalt Macri kihívója, az elnökválasztáson vesztes Daniel Scioli is, és részt vett a demonstráción az előző elnök, Cristina Fernández de Kirchner több korábbi minisztere is.

A tüntetők a nyugdíjak emelését követelték, arra hivatkozva, hogy a devizakorlátozások Macri általi feloldása miatt az argentin fizetőeszköz 30 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, ami az importált termékek árának jelentős emelkedéséhez vezet.

Alkotmánybírói balhé

Scioli a demonstráción emellett két új alkotmánybíró kinevezése miatt bírálta az új államfőt, és “az intézményes szabályok tiszteletben tartására” szólította fel. Az ügy háttere, hogy Macri hétfőn elnöki rendeletben nevezte ki a két bírót, ami miatt éles bírálatokat kapott.

A piacbarát, Argentína gyengélkedő gazdaságának rendbetételét ígérő Macri a novemberi elnökválasztást a szavazatok 51,4 százalékával nyerte meg, véget vetve ezzel a dél-amerikai országot több mint egy évtizeden át uraló, és szinte baloldali politikai márkává vált kirchnerizmus korszakának, ami alatt az állam nagy szerepet játszott a gazdaság irányításában – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik