Nagyvilág

AU: nem engedjük a burundi mészárlást

burundi (Array)
burundi (Array)
Egyre több a halott az afrikai országban, már az Afrikai Unió és az ENSZ is cselekvést sürget, nehogy etnikai alapú villongások történjenek. Egyszer már volt ilyen, annak 300 ezer halottja volt.

Csak múlt pénteken 87 embert öltek meg a burundi fővárosban, Bujumburában, ezért az ENSZ missziót küldött a helyszínre, hogy megbizonyosodjanak róla, mi folyik az Afrika közepén fekvő kis országban. A BBC szerint közben az Afrikai Unió eltökélten közölte, nem fogják engedni, hogy újabb véres népirtás kezdődjön a kontinensen.

Áprilisban kezdődtek a tüntetések és zavargások, amikor Pierre Nkurunziza elnök bejelentette, hogy harmadszorra is indul a választásokon, holott ez alkotmányellenes. Májusban puccsot kíséreltek meg ellene, de visszaverte, majd júliusban egy vitatott tisztaságú választáson újraválasztatta magát.

“A gyilkosságokat Burundiban azonnal abba kell hagyni” – közölte az AU nevében Smail Chergui békeügyi és biztonsági biztos. A kormány erre válaszul azt hangoztatta, hogy nem áll fen genocídium veszélye. Márpedig az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Ra’ad al-Husszein azt mondta, Burundi a polgárháború szélén áll, és már etnikai színezete is kezd lenni az öldöklésnek.

Burundiban eddig 400 embert öltek meg, 3500-at tartóztattak le és 220 ezren menekültek el április óta – mondta al-Husszein. Az AU felderítő missziója is önkényeskedésekről jelentett. Azért fél mindenki, mert Burundiban is nagy mészárszék volt a hutuk és tuszik közt az 1990-es években, itt 300 ezren haltak meg az erőszakban. A mostani elnök amúgy egy volt hutu felkelőcsoport volt vezetője. Amúgy a kormány és az ellenzék is etnikailag vegyes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik