Nagyvilág

Kigyomlálják a gyűlöletet a Facebookról Németországban

A kormány megállapodott a közösségi szolgáltatókkal, 24 órán belül törlik a törvénybe ütköző kommenteket.

„A közösségi média nem lehet a szélsőjobb játszótere” – mondta a német igazságügyi miniszter annak kapcsán, hogy a kormány megállapodott a Facebookkal, a Google-lel és a Twitterrel arról, hogy 24 órán belül eltávolítják a gyűlöletbeszédet. Heiko Maas azt mondta: az intézkedés célja, hogy a német törvényeket az interneten is betartsák.

A menekültválság nyomán elszaporodtak a rasszista megnyilvánulások a közösségi oldalakon, Maas és még sokan mások azzal bírálták a szolgáltatókat, hogy a meztelenséget ábrázoló képeket azonnal el tudják távolítani, a gyűlölködő kommentek ellen viszont nem tesznek semmit. A miniszter szerint az uszítás túl van a szabad véleménynyilvánítás határán és az ilyen tartalmakat el kell távolítani.

Most a három közösségi oldalnál munkacsoportok állnak fel, akik a németországi tartalmakat a német törvényeknek megfelelően szűrik. Korábban csak a felhasználási feltételek voltak irányadóak, ezen a szűrőn viszont nagyon kevés tartalom akadt fenn. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik