Nagyvilág

Disznókkal etették meg hétéves fiúk maradványait

Szándékos emberölés vádjával indítottak eljárást egy amerikai házaspár ellen, akik a helyi sajtóban megjelent hírek szerint disznókkal etették meg a férj hétéves kisfiának maradványait, miután a férfi agyonverte. A 44 éves Michael Jonest és feleségét, a 29 éves Heather Jonest előzetes letartóztatásba helyezték.

A helyi rendőrség még november 25-én vonult ki a Kansas Cityben élő házaspár otthonához, miután családon belüli erőszakról érkezett hozzájuk bejelentés. A bejelentés szerint Michael Jones rátámadt feleségére, valamint felé lőtt egy fegyverrel. A hatóságok ekkor tudták meg, hogy a férfi hétéves fia eltűnt. Azt ugyanis családja nem jelentette be. Másnap házkutatást tartottak, és egy kisfiú maradványaira bukkantak a kertben.

Heather és Michael Jones
Heather és Michael Jones

Heather Jones apja a helyi sajtónak elmondta: lánya – akivel már fél éve nem beszélt – másnap felhívta, és „nyugodt hangon” közölte vele, hogy „Mike megölte a kisfiút, és teli lesz vele a sajtó”. A nő a telefonhívás alatt azt mondta apjának, hogy férje a disznókkal etette meg a maradványokat. Az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában a nő azt állította, férje rendszeresen bántalmazta a kisfiút és őt is, és biztos volt abban, vele is végezni akart.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a pár hét éve házasodott össze, és négy közös gyerekük volt, valamint velük élt Michael Jones három, korábbi kapcsolatából született gyermeke, köztük a hétéves fiú is. A gyerekek a gyermekvédelmin hatóság gyámsága alá kerültek. A beszámolók szerint a majdnem negyedmillió dollárt érő házban szörnyű állapotok uralkodtak, mindent szemét, és ételmaradékok borítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik