Nagyvilág

Bűnösnek vallotta magát terrortámadás tervezésében egy amerikai katona

Bűnösnek vallotta magát egy amerikai katona hétfőn abban, hogy az Iszlám Állam ihletésére egy unokatestvérével együtt terrortámadást tervezett egy chicagói katonai támaszpont ellen, több mint száz embert akartak megölni – közölte hétfőn az amerikai igazságszolgáltatás.

A 23 éves Hasan Edmonds, aki a Nemzeti Gárda tagja, idén januárban levelezni kezdett az interneten az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik ügynökével, aki az IÁ egyik líbiai harcosának adta ki magát, és vallomása szerint tanácsokat adott neki arra vonatkozóan, hogy “hogyan kell harcolni az amerikai hadsereg ellen, és hogyan kell azt legyőzni”, valamint elmondta neki, hogy az unokatestvérével együtt végre akar hajtani egy támadást az Egyesült Államok ellen – olvasható az észak-illinois-i kerületi ügyészség közleményében.

Az ügyészség “külföldi terrorista szervezetnek nyújtandó támogatásra való összeesküvéssel” és “külföldi terrorista szervezetnek nyújtandó tevőleges támogatás kísérletével” vádolja, és ha az illetékes bíróság bűnösnek találja ezekben, akkor 30 évi börtönbüntetésre ítélheti.

A férfi unokatestvérét, a szintén amerikai Jonas Edmondst 23 évi börtönre ítélhetik, ha bűnösnek találják ugyanabban a fő vádpontban, mint Hasan Edmondsot, ezenfelül azért, mert “hamis vallomást tett egy hatósági személynek”.

A két férfi márciustól kezdődően többször találkozott egy másik FBI-ügynökkel, aki felajánlotta Hasan Edmondsnak, hogy segít neki eljutni Irakba, ha csatlakozni akar az Iszlám Államhoz.

A vádpontok között szerepel az is, hogy Hasan Edmonds kölcsönadta unokatestvérének katonai egyenruháját azzal a céllal, hogy majd azt vegye fel, amikor megtámadják az illinois-i Joliet támaszpontot, ahol ő szolgált a Nemzeti Gárdánál.

Jonas Edmonds vallomása szerint arra számított, hogy az az FBI-ügynök, akivel többször találkoztak, segít nekik a támaszpont elleni támadás megtervezésében, és abban, hogy 100-150 ember halálát okozzák.

Hasan Edmonds március 24-én elvitte az unokatestvérét és az FBI-ügynököt egysége bázisához, hogy együtt felmérjék a terepet, és el tudják dönteni, melyik pillanat lenne a legalkalmasabb a támadásra. Hasan Edmondsot másnap tartóztatták le a chicagói repülőtéren, mielőtt felszállt volna egy Egyiptomba tartó repülőgépre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik