Külföld

Zsidózott, majd zenészt vert az erdélyi politikus

24.hu
24.hu

2015. 12. 14. 16:01

Toró Tamás már nem volt szomjas. Arra is hivatkozott, hogy bármit el tud intézni.

Rátámadt egy budapesti zenekar tagjaira az  Erdélyi Magyar Néppárt politikusa Sepsiszentgyörgyön – tudta meg az Index. Az Argo teltházas koncertet adott, amely után az EMNP brassói helyi tanácsosa, Toró Tamás odalépett a nagybőgőshöz és heves zsidózásba kezdett. Toró addigra már a helyiek szerint többeket is inzultált részegen.

Ezek után Márkos Albert, a zenekar csellistája szólt a politikusnak, fejezze be a nagybőgős sértegetését. Toró erre azt mondta, hatalma van, bármit el tud intézni, majd úgy szájba verte Márkost, hogy a muzsikusnak kitört a szemfoga és a hozzá kapcsolódó híd. A zenész még nem döntötte el, tesz-e feljelentést. Azt mondta, erős fájdalmat érez a kezén és az arcán, ami nehezíti a további fellépéseket.

A portál Torót is kereste, de egyelőre nem sikerült elérni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. június 6.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris  ülésén 2017. június 6-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.