Nagyvilág

Menekülttábortól tartanak Erdélyben

A termálfürdőjéről ismert Tasnádon attól tartanak, hogy távol maradnak a turisták.

Három új menekülttábort tervez létrehozni jövőre a román belügyminisztérium, az egyik a Szatmár megyei Tasnádra kerülne. Az erdélyi település termálvizes strandjáról ismert.

A kvótarendszer szerint Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia. Jelenleg az országban hat befogadóközpont működik, Bukarestben, Giurgiuban, Nagysomkúton, Radóczon, Galatiban és Temesváron. Jövőre Tasnád mellett Campulungban és Bumbesti-Jiuban nyílnak új menekülttáborok.

A román belügyminiszter közölte: már megtalálták a szükséges ingatlanokat, melyeket a következő hónapokban felújítanak. Tasnádon a csendőrség évek óta üresen álló laktanyáját szemelték ki, itt 600 embert tudnak elhelyezni, van hely tornatermeknek, orvosi rendelőknek és a gyerekek oktatására.

Vasile Mitrasca polgármester kifogásolta, hogy a tasnádi városvezetés megkérdezése nélkül döntöttek a befogadóközpont létesítéséről, azt mondta, a helyiek nem örülnek a hírnek. Mitrasca attól is tart, hogy a menekültek elriasztják a turistákat – a termálfürdőnek köszönhetően évente negyedmillió vendég érkezik a 8500 lakosú kisvárosba.

Románia november végén már befogadott volna 300 menedékkérőt, de nem voltak jelentkezők, akik Olaszország helyett Romániába akartak volna menni. Erőszakkal pedig nem lehet áttelepíteni őket – mondta Mihaita Calimente, a külföldi hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság elnöke. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik