Nagyvilág

Szlovénia 550 kilométeren épít kerítést

A Horvátországgal közös határt zárják le vele.

A közös határ 671 kilométer hosszan nyúlik el, azaz szinte teljes egészében kerítést húznának fel rajta. A Dnevnik című ljubljanai napilap azt írta: a szlovén kormány eddig 24 ezer göngyöleg pengés drótot vásárolt Magyarországtól, ami 240 kilométer kerítés megépítésére elegendő. A felállításába a katonaság mellett magáncégek is bekapcsolódtak, hogy gyorsabban menjen a munka.

Szlovénia már több mint 120 kilométer hosszú kerítést épített ki a Horvátországgal közös határon. Korábbi közvélemény-kutatások szerint a szlovének 80 százaléka támogatja a határkerítés építését. Horvátország folyamatosan tiltakozik a kerítésépítés ellen, és eddig öt tiltakozó jegyzéket küldött Ljubljanának, mert álláspontja szerint a kerítés a horvát részre is átnyúlik.

A Delo című szlovén napilap Peter Bossmanra, a Koperi kikötőtől tíz kilométerre lévő Piran város polgármesterére hivatkozva arról írt: óriási károkat okoz a kerítés a gazdaságnak és más ágazatoknak. “Isztria híres szerteágazó kapcsolatairól, nyitottságáról és toleranciájáról, amivel nem fér össze a drótkerítés” – mondta a polgármester a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik