Külföld

Egyetlen nőt választottak meg Szaúd-Arábiában

24.hu
24.hu

2015. 12. 13. 07:24

Hiába kaptak választójogot, gyakorlatilag kampányolni sem tudtak, mert férfiak előtt nem fejthették ki álláspontjukat.

Egyetlen nőt választottak meg a szaúdi helyhatósági választásokon, ahol az ország történetében először indulhattak és szavazhattak nők. Szalma bint Hizab al-Oteibinek Madrakah községi tanácsába sikerült bejutnia, ezzel ő az első női politikus a muszlim monarchiában. Hét férfit és két nőt győzött le.

Az idén januárban elhunyt Abdallah bin Abdel-Azíz király négy évvel ezelőtt rendelkezett arról, hogy nők is részt vehetnek a választásokon. A vallástudósok ugyan „erkölcsi romlásra” figyelmeztettek, az uralkodó viszont 30 nőt is beválasztott a 150 fős súrába, a kormány fő tanácsadó testületébe.

A választás előtt megfigyelők úgy vélték: hatalmas meglepetés lenne, ha akár egyetlen nőt is megválasztanának. Ezt főleg arra alapozták, hogy a nők gyakorlatilag kampányolni sem tudtak: férfi közönség előtt ugyanis tilos számukra az álláspontjuk kifejtése. (MTI)

Korábban itt írtunk arról, hogy miért látszatintézkedés a nők választójogának megadása Szaúd-Arábiában – az önkormányzatok tevékenysége nagyrészt a szemétszállítás és parkszépítés megszervezésére korlátozódik, miközben a nők még egy bankszámlát sem nyithatnak férfi hozzájárulása nélkül.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 7.
A kormány bevándorlásról szóló plakátja a főváros VIII. kerületében, a Hungária körúton 2015. június 7-én. Több helyen megrongálták a plakátokat, ezért a Fidesz feljelentést tesz bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd, az országgyűlési képviselője felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére".
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.