Nagyvilág

Az alkancellár szerint Németország egyedül is befogadhat menekültkontingenseket

Nem kell feltétlenül az Európai Unió tagállamainak közreműködniük menekültkontingensek áttelepítésében a sok szíriai menekültet befogadó unión kívüli országokból, Németország ezt egyedül is megteheti – jelezte egy pénteki interjúban Sigmar Gabriel német alkancellár, a  szociáldemokrata párt (SPD) elnöke.

A jobboldali CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták elnöke pártja berlini kongresszusának alkalmából a Phoenix közszolgálati televíziónak adott interjúban kifejtette: az SPD-s külügyminiszterrel, Frank-Walter Steinmeierrel az európai menekültválság kezelésére kidolgozott koncepciójában az áll, hogy támogatni kell a szíriai menekülteket befogadó országokat, mindenekelőtt Jordániát, valamint Törökországot és Libanont, és biztosítani kell az uniós külső határokat.

Ezután ezekből az országokból át kell telepíteni menekültek meghatározott létszámú csoportjait – menekültkontingenseket -, mert így a jelenlegi helyzettel szemben pontosan lehet tudni, hogy “hányan jönnek és kik jönnek”.

Erdogan még mindig partner

Arra a kérdésre, hogy a többi uniós tagállamnak részt kell-e vennie a kontingensek átvételében, befogadásában, Sigmar Gabriel elmondta, hogy ez nem szükséges, mert “Németország természetesen önállóan is” gondoskodhat erről.

Inkább “az a fontos, hogy az európaiak a külső határok védelmében vegyenek részt” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ennyi azért “talán elvárható” az uniós partnerektől. A külső határok védelmében Recep Tayyip Erdogan török államfővel is együtt kell működni, mert ha a török hatóságok nem lépnek fel az embercsempészek ellen, akkor “nincs esélyünk”. Olyan helyzetet kell kialakítani, amelyben a menekültek nem szorulnak rá az embercsempészekre. Ehhez javítani kell a menekültek életkörülményeit Törökországban, és a kontingensek révén tudatosítani kell bennük, hogy ha nem is azonnal, de a jövőben van esélyük biztonságos úton eljutni Németországba – mondta Sigmar Gabriel.

Az SPD elnökének korábbi nyilatkozatai alapján a legfőbb cél a Németországba irányuló menekülthullám csillapítása, a beáramló menedékkérők számának, illetve az áramlás sebességének csökkentése, illetve az, hogy a válságövezetben tartózkodó menekültek ne vállalkozzanak egyedül és ellenőrzés nélkül az Európai Unióba vezető veszélyes útra.

Az elképzelés szerint a kontingenseket az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) segítségével állítanák össze, és a kiválasztási eljárásban előnyben részesülnének a veszélyeztetett emberek, a betegek, a nők és a gyerekek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik