Nagyvilág

Kivonulnak Homszból a szíriai felkelők

  A kormánnyal kötött megegyezésnek megfelelően megkezdték a kivonulást az ENSZ felügyelete alatt.

 

Tizennégy buszból és mentőkocsiból álló járműkonvoj érkezett az ENSZ képviselőinek kíséretében a Homsz nyugati részében lévő al-Vaer negyedbe, hogy elszállítsa a kimenekítendő felkelők és hozzátartozók első csoportját. A járműoszlop az északnyugati Idlíb tartományba, a felkelők legjelentősebb erődítményébe tart.

A fegyveresek az alapján a névsor alapján szállnak fel a buszokba, amelyet az ENSZ képviselőihez és a szíriai hatóságokhoz korábban eljuttattak – írja az MTI.

Az első csoport már távozott, a második pedig hamarosan elindul a városból – mondta Talal Barazi, Homsz tartomány kormányzója. Mintegy 700 ember, közte négyszáz nő és gyerek, valamint 300 fegyveres, hagyja el a várost a nap folyamán.

Az evakuálás az első eleme a felkelők és a kormány között a múlt héten, kedden született megállapodásnak. Az egyezség keretében hétfőn a szíriai kormányerők elengedtek 35 őrizetbe vett ellenzékit Homszban. A 35 személyt Talal Barazi kormányzó hivatalában engedték szabadon.

A bebörtönzött ellenzékiek szabadon bocsátása a rezsim és a helyi lázadók közti megállapodás részeként jött létre. Az egyezség szerint a felkelők két hónapon belül távoznak el-Vaerből, Homsz utolsó olyan városrészéből, amelyet még ellenőrzésük alatt tartottak. Cserébe a rezsim szabad elvonulást biztosít a fegyvereseknek, és elengedi a bebörtönzött ellenzékieket.

Az ENSZ felügyelete mellett létrejött megállapodás véget vethet el-Vaer ostromának és ágyúzásának. A felkelők korábban “A Forradalom Fővárosa” névre nevezték át Homsz városát, amelyet most kénytelenek végleg feladni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik