Nagyvilág

A török katonák maradnak Irakban

Törökország vonja ki katonai kontingensét Észak-Irakból, annak ellenére sem, hogy Bagdad erre felszólította.

Egy név nélkül nyilatkozó török tisztviselő úgy fogalmazott, “arra számítunk, hogy maradnak”. Bagdad korábban 48 órát adott Törökországnak csapatai kivonására. Az iraki kormány szerint az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő Basika város térségébe Törökországból “egy zászlóaljnyi, több harckocsival és ágyúval felszerelt alakulat” érkezett.

Török tisztviselők korábban a lépést azzal indokolták, hogy két és fél éve vannak már török csapatok Irak északi részén a helyi vezetéssel kötött együttműködési megállapodás keretében, amely az iraki kurd önvédelmi erőknek, a pesmergáknak a kiképzését célozza. A pénteki csapatmozgást a misszióban részt vevő katonák rotációjának keretében hajtották végre.

Bagdad ezt cáfolja, mondván, hogy a hatóságok kérése és engedélye nélkül lépett be az ország területére a török fegyveres kontingens. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a török Kanal 24 televíziócsatornának adott interjújában közölte: “kötelességünk védelmet biztosítani a kiképzést nyújtó katonáinknak”. Hozzátette, Törökország jelenléte “nem titok”.

Politikai elemzők szerint Ankara azzal, hogy bevezényelte katonáit Irakba, valójában befolyását próbálja érvényesíteni az országban és a szomszédos Szíriában a fokozott orosz és iráni jelenlét fényében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik