Nagyvilág

Szijjártó Péter: a terroristák egész pályás támadást indítottak

Párizs, Ankara, Bejrút, Mali és az orosz utasszállító repülőgép felrobbantása a Sínai-félsziget felett azt bizonyítja, hogy eljött a végső visszaszámlálás ideje, a világ legbrutálisabb terrorszervezeteinek hálózata egész pályás támadást indított a civilizált világ, azon belül pedig Európa ellen – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján.

A politikus úgy fogalmazott: ha a civilizált világ nem tud összefogni, ha nem tud egyetértésre jutni, akkor nem fogja tudni legyőzni ezt a generációs jelentőségű kihívást, amit az Iszlám Állam (IÁ) jelent. Ha a civilizált világ veszít ebben a harcban, akkor mindannyian áldozattá fogunk válni – szögezte le.

Európa ma védtelen – mondta a külügyminiszter -, “hiszen legyengítettük a saját védekezési rendszerünket, ma Európa képtelen arra, hogy megvédje a külső határait. Ezért én azt gondolom, hogy Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy az EBESZ – amely egy rendkívül széles körű biztonsági szervezet, ahova mindenfajta kultúrából, vallásból, kereskedelmi, gazdasági integrációkból jönnek tagállamok – összefogja a civilizált világnak ezt a részét, és egyesítsük az erőfeszítéseinket a terrorizmussal, a terrorral, és azon belül is az Iszlám Állammal szemben”.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy “ha nem érünk el átütő sikert rövid időn belül az Iszlám Állammal szemben, akkor az egyre több területet fog elfoglalni, egyre több embernek kell elmenekülnie, akkor pedig Európa nem fogja bírni a nyomást és destabilizálódik. Ezt pedig el kell kerülni”.

Megfogalmazása szerint a második világháború lezárása óta soha nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet Európában, mint most. “Ma Európában a terrorfenyegetettség a mindennapi élet részévé vált, ráadásul egy olyan bevándorlási hullám sújtja Európát, amelynek keretében napi szinten 6-10 ezer ember jön be az Európai Unió területére úgy, hogy a nagy részükről nem tudjuk, hogy éppen kicsoda, és miért jön” – tette hozzá.

A civilizált világnak két dolgot kell tennie – szögezte le Szijjártó Péter. “Elsősorban tiszteletben kell tartanunk egymást, egymás különböző kultúráját, vallását és nem szabad egymásra kényszeríteni a saját magunk által fontosnak tartott értékeket, valamint növelni kell az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseinket katonákkal, légicsapásokkal, kiképzésekkel” – fejtette ki.

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik