Külföld

Népszavazáson mentek neki az EU-nak a dánok

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 12. 03. 21:21

A dánok többsége a csütörtöki népszavazáson elutasította, hogy országuk átvegyen bizonyos európai uniós szabályokat a bel- és igazságügyi együttműködés területén.

Az urnák zárása után közzétett gyors előrejelzések értelmében a “nem” szavazatok győztek a referendumon. A DR állami televízió felmérése szerint a szabályok átvételét elutasítók aránya 53,3, az igenlőké pedig 46,7 százalék.

A másik felmérés – amelyet a félhivatalos TV2 (a dán természetesen, nem a magyar) tett közzé – gyakorlatilag ugyanilyen eredményeket mutat: 52,8 százalékra becsülte a “nem” szavazatokat és 47,2 százalékra az “igen” voksokét.

Később pedig – immár nem becslések, hanem a szavazatok 51 százalékának megszámlálása alapján – a hírek arról szóltak, hogy a voksoláson résztvevők 54,6 százaléka szavazott nemmel.

Dánia az 1990-es évek elején kapott felmentést a közös bel- és igazságügyi szabályok alkalmazása alól, emellett a védelmi együttműködésből és a monetáris unióból is kimaradhatott. Ezt a többi tagállam mintegy engedményként tette lehetővé Koppenhága számára, miután a dán választók 1992-ben egy népszavazáson elutasították az Európai Közösségekből Európai Uniót létrehozó – s a fenti területeken az integráció mélyítését előíró – maastrichti szerződést. A kimaradás lehetőségének biztosítása után a dánok megszavazták a szerződést.

A mostani népszavazást az indokolta, hogy Dániának jövőre ki kellene lépnie a tagállami rendőrségek együttműködését segítő uniós ügynökségből, az Europolból, miután annak meg fog változni jogi helyzete. A referendumon feltett kérdés arra vonatkozik, hogy a dán parlament felhatalmazást kapjon-e a szükséges szabályok átvételére annak érdekében, hogy az ország az Europol tagja maradjon.Az igen szavazat mellett kampányolók – köztük a kormány és a legfőbb ellenzéki párt is – azt hangsúlyozták, hogy a nemzetközi dzsihadizmus és a bűnözés határon átnyúló formái elleni harcban létfontosságú a belügyi együttműködés. A nemre buzdító euroszkeptikus politikai erők ezzel szemben azt állították, hogy az uniós integráció mélyítése a bevándorlás növekedéséhez fog vezetni.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.