Nagyvilág

Volt amerikai csúcsvezetők álltak ki a menekültek befogadása mellett

Egykori miniszterek, nemzetbiztonsági és katonai vezetők jelezték a kongresszusnak: aki elutasítja a menedékkérőket, az az Iszlám Állam világképét alapozza meg.

Nyílt levélben fordultak az amerikai kongresszus tagjaihoz volt miniszterek, nemzetbiztonsági és katonai csúcsvezetők, mind a demokrata, mind a republikánus kormányok idejéből. A vezetők – köztük Henry Kissinger és Madeleine Albright volt külügyminiszterek, Michael Hayden és David Petraeus volt CIA-igazgatók, Chuck Hagel és William Cohen volt védelmi miniszterek – azt kérik a döntéshozóktól, hogy ne feküdjenek keresztbe a szíriai és iraki menekültek befogadásának.

„A menekültek a terrorizmus elszenvedői, és nem elkövetői” – írták. „Az elutasításuk csak az Iszlám Állam narratíváját táplálja, mely szerint háború van az Iszlám és a nyugat között, a muzulmánokat nem látják szívesen az Egyesült Államokban és Európában, így csak az Iszlám Állam kalifátusa lehet az otthonuk” – áll a nyílt levélben. Kitértek arra is, hogy az amerikai hagyományokkal, a nyitottsággal és befogadással szemben áll a menekültek elutasítása.

Az amerikai képviselők a párizsi terrortámadás előtt vertek keresztül egy olyan törvényt, amely alaposan megnehezítené a menekültek befogadását. Az AP szerint már most is 18-24 hónapot kell várni az átvilágításra. A befogadásra váró menekültek között sok a nő és a gyermek, és mindössze két százalékuk egyedülálló, harcképes korú férfi. A szabályok szigorítására még a szenátusnak is rá kell bólintania. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik