Nagyvilág

Nem tetszett a thai nyomdának egy kritikus cikk, úgyhogy inkább üresen hagyták a helyét

Foghíjas címlappal jelent meg Thaiföldön az International New York Times című amerikai újság keddi száma. A fehéren hagyott helyen eredetileg olyan cikk szerepelt volna, amely a délkelet-ázsiai országban tapasztalható általános rossz közérzetről és a gazdaság gyenge állapotáról számol be, ám a nyomda eltávolította. A lap Thaiföldön megjelent keddi számának részben kifehérített címoldalán, valamint hatodik oldalán (amelyen a cikk folytatódott volna) a szóban forgó írás helyén a következő felirat szerepelt:

Az erre a helyre szánt cikket eltávolította a thaiföldi nyomdánk. Az International New York Times és szerkesztői stábja semmilyen szerepet nem játszott ebben.

Íme:

A Mélyrepülésben a thaiföldi közhangulat és gazdaság című cikk az interneten azonban elérhető, és azt taglalja, hogy a délkelet-ázsiai ország katonai vezetésének milyen nehezen megy a gazdaság fellendítése, holott ez volt az egyik fő ígérete, amikor tavaly májusban puccsal magához ragadta a hatalmat.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére nem reagált a lapot nyomtató thaiföldi cég, amely megfigyelők szerint öncenzúrát alkalmazott. Katonai körökből származó információk szerint a junta nem adott külön utasítást a szóban forgó írás eltávolítására.

Szeptemberben azért nem jelent meg a The New York Times című amerikai lap nemzetközi kiadásának egyik száma Thaiföldön, mert az újság helyi nyomdája nem volt hajlandó azt kinyomtatni az uralkodó egyre rosszabbodó egészségi állapotát tárgyaló cikk miatt. Az országban szinte isteni rangú vezetőnek tekintett IX. Ráma Bhumibol Aduljadedzs királyt május óta kórházban kezelik vérmérgezés és tüdőbaj miatt. Az uralkodó szombaton ünnepli 88. születésnapját.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik