Nagyvilág

Együtt állt ki Putyin és Hollande, de nem néztek egymásra

Kéz a kézben mennének az Iszlám Állam ellen, de nem értenek egyet abban, hogy mi legyen Aszad sorsa.

Moszkvában találkozott Francois Hollande francia államfő Vlagyimir Putyinnal csütörtökön. A találkozó után közös sajtótájékoztatót tartottak, melyen Hollande azt mondta: teljes támogatását ajánlotta fel az orosz elnöknek a szíriai támadásokhoz, és tárgyaltak egy Iszlám Állam elleni nagykoalíció lehetőségéről is, amelyben az egész világ részt venne.

„Franciaország növelte részvételét, köszönhetően a Charles De Gaulle repülőgép-hordozó jelenlétének” – mondta, hozzátéve, hogy az Iszlám Állam által elfoglalt területek felszabadításáért harcolnak. A légicsapásokat növelni kell és közösen koordinálni, Oroszország és Franciaország erősíti az információcserét – hangzott el a találkozón.

Van, amiben nem értettek egyet: Hollande azt mondta, Szíria jövőjében nincs helye Bassár el-Aszadnak, míg Putyin közölte, hogy Szíria népének kell döntenie az elnök sorsáról.

A Reuters kiemelte, hogy a tévében közvetített sajtótájékoztató alatt az orosz és a francia elnök nem nézett egymásra, kerülték egymás tekintetét, ezzel is jelezve az Oroszország és a nyugati országok közt fennálló ellentétet az ukrán válság és a Közel-Kelettel kapcsolatos nézeteltérések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik