Nagyvilág

Akár négy éve is víz és vécé nélkül élnek a szír menekültek

Érthető, hogy el akarnak indulni a menekülttáborokból – mondta egy német miniszter.

Katasztrofálisak az állapotok a Szíria térségében lévő menekülttáborokban, ha a nemzetközi közösség továbbra is tétlenkedik, újabb nagy menekülthullám indulhat meg Európa felé – mondta a német kormány nemzetközi gazdasági és fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.

Gerd Müller kijelentette: szégyenletes a törökországi, libanoni és jordániai táborokban élő emberek helyzete. Nem állnak rendelkezésre téliesített sátrak, bármikor kolerajárvány törhet ki, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pedig százezreket egyáltalán nem tud ellátni élelmiszerrel, mert nem érkezett meg hárommilliárd euró, amit pedig megígértek a finanszírozó országok.

A miniszter kijelentette: csak Németországban évente 15 milliárd euróba kerül a menedékkérők ellátása, holott helyben tízmilliárd euróból stabilizálni lehetne a helyzetet. Ezért ismét azt követelte, hogy az Európai Unió indítson tízmilliárd eurós programot a szomszédos országokba menekült szíriaiak támogatására.

Az idén Németországba érkező menedékkérők többsége nem közvetlenül a háborús övezetből indult, hanem a környező régióból – mondta Müller, hozzátéve, hogy még több millióan vannak a táborokban. Ők akár négy éve is ott élnek, víz és WC nélkül, érthető, hogy el akarnak menni, mert már elvesztették a reményt, hogy hamarosan visszatérhetnek a hazájukba. Az viszont érthetetlen, hogy mi miért nem reagálunk megfelelően erre a helyzetre – közölte.

A német kormány az utóbbi két évben másfélmilliárd eurót fordított a Törökországban, Libanonban és Jordániában élő szíriaiak helyzetének javítására, ennek révén tud iskolába járni 60 ezer gyermek, ennek köszönhetően oldották meg 800 ezer menekült víz-, és 200 ezer ember áramellátását – hangzott el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik