Külföld

Lezuhant orosz gép: már azt is tudják, melyik ülésnél robbant a pokolgép

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 11. 25. 13:10

Az Egyiptomban történt terrorista merénylet után az orosz vizsgálatok kimutatták, hogy az első halálos áldozat a 15 éves Marija Ivljova volt.

A vizsgálatokból kiderült, hogy az egy kilogrammosra becsült pokolgép a 30. sor A, vagy a 31. sor A ülőhelye alatt robbant fel, és az ott ülők azonnali halálát okozta. Az említett fiatal lányé volt az utóbbi hely, előtte pedig a 77 éves Nagyezsda Basakova ült. A jelek szerint a robbanás lökete a gép orra felé volt erősebb, egészen a 27. sorig elért. A hátrafelé ható lökéshullám vége pedig a 32. sornál volt.

Az as-Surúk értesülései szerint az egyiptomi polgári légiforgalmi miniszter, Hoszám Kamál két napja találkozott Kairóban az orosz vizsgálóbizottság vezetőjével, Alekszandr Basztrikinnel és a testület több tagjával. Az együttműködésről tartott megbeszélések során megállapodtak abban is, hogy megosztják a rendelkezésükre álló információkat.

Az észak-afrikai ország továbbra is türelemre int, hangsúlyozva, hogy a 224 ember halálát követelő katasztrófa okára fényt deríteni hivatott vizsgálatok még nem fejeződtek be. Az egyiptomi illetékeseket váratlanul érte az az egy héttel ezelőtti – Kairó szerint előre nem egyeztetett – moszkvai bejelentés, amely szerint pokolgép okozta a szerencsétlenséget.

Kamál akkor kijelentette, hogy az általa vezetett tárca továbbra sem tudja a szerencsétlenség okát, és arra emlékeztetett: a Kairóban tevékenykedő nemzetközi vizsgálóbizottság a műszaki vizsgálatokért felelős egyetlen hivatalos testület, amellyel minden félnek kötelessége megosztani értesüléseit.

A történtek hatalmas csapást mértek a gyengélkedő egyiptomi gazdaság számára nélkülözhetetlen idegenforgalomra. Míg a Vörös-tenger partján elterülő népszerű üdülőváros, Sarm-es-Sejk szállodáinak a következő hónapokra jegyzett foglalásai a katasztrófa előtt a száz százalékot is elérték, ez az arány a múlt heti adatok szerint 27 százalékra zuhant.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.