Nagyvilág

15 milliót kér a bombának látszó órája miatt letartóztatott Ahmed

A hatalmas kártérítési összeg mellett írásos bocsánatkérést is vár Ahmed Mohamed, akit azért bilincseltek meg, mert bevitte az iskolába a saját maga fabrikálta szerkezetet.

Ahmed ügyvédje hétfői, Irving városának és állami iskolájának küldött levelében arról írt, ha nem egyeznek bele a bocsánatkérésbe és a kártérítésbe, akkor polgári pert indítanak ellenük – írja az Independent.

Ahmed soha nem fenyegetett senkit, nem okozott senkinek sérülést, és soha nem is tervezett ilyet. Az egyetlen, aki megsérült azon a napon, az Ahmed volt. A kár, amit elszenvedett nem figyelmetlenségből vagy hozzá nem értésből fakadt

– írta a jogász. Szerinte a város és az iskola tisztviselői tudták, hogy mit kellene tenni azért, hogy megvédjék Ahmed jogait, de egyszerűen nem tették meg.

Mint azt megírtuk, hatalmas országos vihar közepében találta magát a texasi Irving város középiskolája, ahonnan bilincsben vitték el a rendőrök a már nemzetközi hírességé vált 14 éves Ahmed Mohamedet, mert a tanárok és a rendőrök is bombának, majd álbombának hitték a digitális órát, amit technikatanára lenyűgözésére készített. Az eset miatt az iskolából felfüggesztett kisgyerek története szerdán futótűzként terjedt el a közösségi oldalakon, majd az egész amerikai sajtóban, és a fiú egymás után kapta a támogatásokat.

Barack Obama amerikai elnök a hivatalos Twitter-oldalán üzent Ahmednek, és meghívta őt a Fehér Házba, hogy mutassa meg neki híressé vált óráját. Az elnöki szóvivő pedig kijelentette: egyértelmű, hogy néhány tanára cserbenhagyta a gyereket, és az eset jó lecke lehet mindenkinek. Ahmed egy szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy elfogadta az elnöki meghívást – írta a történetét először megíró Dallas Morning News.

Közben Mark Zuckerberg is meghívta magához a fiút. A Facebook-vezér kijelentette: „A jövő az olyan embereké, mint Ahmed. Ahmed, ha bármikor be akarsz jönni a Facebookhoz, örömmel találkoznék veled. Folytasd az építést.” A Facebookon közzétett üzenete több mint egymillió (!) like-ot kapott. A Google a hétvégén tartandó tudományos kiállítására hívta meg a fiút, kérve, hogy hozza magával az óráját, a Twitter pedig gyakornoki helyet kínált fel számára a vállalatnál.

A NASA-pólóban őrizetbe vett fiú története persze az amerikai űrkutatási hivatalt és az űrhajósokat is megihlette. Ahmed ösztöndíjat kapott az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak szóló NASA-programra, a Space Campre, felajánlottak neki egy olyan NASA-pólót, ami megjárta az űrt. És a híres kanadai űrhajós, Chris Hadfield is meghívta Torontóba.

Ezen felül még a General Electric is látogatásra hívta, csakúgy mint az austini University of Texas egyetem, és a világ legjobb műszaki egyetemének számító MIT számítógép-tudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó laboratóriuma.

A nagy sajtóvisszhangot követően a helyi rendőrség vezetője bejelentette, hogy vádemelés nélkül zárták le a nyomozást a fiú ellen, akit hamis bomba készítésének gyanújával vettek őrizetbe. Larry Boyd rendőrkapitány közlése szerint a fiút „saját testi épsége, valamint a rendőrök biztonsága érdekében” kellett megbilincselve elvinni az iskolából. Ahova egyébként Ahmed ezek után nem nagyon akar visszamenni, miután felfüggesztése lejár.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik