Nagyvilág

Hazudott Trump a terrortámadást ünneplő amerikai arabokról

Azt mondta, látta szeptember 11-én, hogy a New Jersey-i muszlimok ünneplik az ikertornyok ledőlését, de senki nem erősítette meg a szakállas pletykát.

Újabb súlyos megjegyzést tett a republikánus elnökjelöltségért küzdő Donald Trump: a milliárdos üzletember szerint New Jerseyben arabok ezrei ünnepelték a 2001. szeptember 11-i merényletet. Kijelentésével annak szükségességét akarta alátámasztani, hogy az Egyesült Államokban élő muszlimokat vonják komolyabb megfigyelés alá.

„Láttam, amikor leomlottak a World Trade Center tornyai” – mondta egy alabamai gyűlésen Trump, majd folytatta: „És láttam Jersey Cityben, hogy ezrek ünneplik, hogy az épület összedőlt”. Ezután egy tévéműsorban azt kérték tőle, magyarázza meg a kijelentését, de csak megismételte, hogy látta az ünneplő embereket New Jerseyben, ahol sok arab él.

Ezek után közleményt adott ki Jersey City polgármestere, Steven Fulop, amiben azt írta: Trump egyszerűen hazudik, szégyenteljesen politizál egy érzelmektől fűtött kérdésben. „Valójában az elsők között voltunk, akik segítséget nyújtottak Manhattannek” – írta.

Trump egyik riválisa, Chris Christie, aki korábban New Jersey kormányzója volt, ugyancsak azt mondta: ha lett volna bármiféle ünneplés, akkor emlékezne rá.

Az interneten egyébként évekig terjedtek olyan pletykák, miszerint a New Jerseyben élő muszlimok ünnepelték a terrortámadást, de ezt a vallási vezetők mellett a rendőrség is cáfolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik