Nagyvilág

Bukaresti tűzvész: rászálltak a veszélyes klubokra

Harminchét szórakozóhelyet zárattak be a román hatóságok a napokban, mert a legelemibb tűzvédelmi szabályokat sem tartották be.

A Krónika a Mediafax hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a klubok közt a nagyszebeni művelődési ház, amit a Mozaic Jazz Fesztivál kezdete előtt zárattak be, mert hiányzott a riasztó és a tűzvédelmi felszerelés.

Kihirdették azt a törvényt is, amelyik megtiltja, hogy földrengésveszélyes épületekben éttermek, kocsmák, bankok, üzletek, színházak, mozik és más közintézmények legyenek. Szeizmológiai szempontból a román főváros az egyik legveszélyeztetettebb Európában.

A Háromszék azt írja, a rendőrség félbeszakította az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét, nagy erőkkel vonultak a terembe és a közönséget kiterelték. Az együttes tagjait bevitték a rendőrségre, hajnali négyig benntartották őket, az eladásra szánt lemezeiket, reklámpólóikat elkobozták.

A rendőrség szóvivője csak annyit mondott, a koncertnek helyet adó Baroque Klubban „két bírságot pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig rendbontás – sértő kifejezések elhangzása – miatt” róttak ki.

Szemtanúk beszámolója szerint a hatósági fellépés „igen erőteljes volt”, a zenét félbeszakították, egy tűzoltótiszt kiállt a színpadra, és elmondta, hogy nem ellenük vannak ott, hanem a biztonságuk érdekében.

A Colectiv klubban október 30-án történt tragédiának már ötvennyolc halálos áldozata van. A hangszigetelés kapott lángra, nem volt vészkijárat, az egyetlen kijáraton pedig nem tudtak kimenekülni az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik