Külföld

Olyat tettek a figyelmetlen autótolvajok, amire senki sem számított

24.hu
24.hu

2015. 11. 20. 10:19

A szülők egyik legrosszabb rémálmát élhette át az a virginiai anya, aki szerdán reggel észrevette, hogy eltűnt a munkahelye elől az autója, amiben benne ült a nyolcéves kisfia. A nő azonnal értesítette a rendőrséget.

A Norfolkban élő asszony elmondta, hogy minden nap korán kezd dolgozni egy postán, a gyermeket azonban nincs kire bíznia, így magával szokta vinni. A kisfiú az autóban szokta megvárni, amíg eljön az iskolaidő, nagyjából úgy fél órát reggelente. Ilyenkor a motor is járni szokott, hogy működjön a légkondi, vagy a fűtés, a kissrác pedig hallgathassa a rádiót.

A rendőrök hatalmas erőkkel indultak a gyermek keresésére, és nem sokkal később értesítették is az anyát, hogy nem kell aggódnia: a gyermek megvan, épen és egészségesen ül a helyén az osztályteremben.

A gyermek elmondta, hogy két férfi pattant be a kocsiba és már el is indultak, mire rájöttek, hogy ő is ott van. Akkor azt mondták neki, hogy ne aggódjon, csak azért jöttek, hogy iskolába vigyék. Megkérdezték melyikbe jár, aztán tényleg odavitték, kitették, majd elhajtottak. A kisfiú azt mondja, kicsit félt ugyan, de semmi gond sem volt.

Nem sokkal később az autó is előkerült, a nő ugyanis a telefonját is az autóban hagyta, azt pedig egy applikációnak hála, könnyű volt megtalálni. A kocsi alig öt kilométernyire állt az iskolától, a tolvajok sehol. A rendőrség szerint nem sok nyomot nem hagytak maguk után, ami alapján azonosíthatnák őket. Ha elkapják őket, akkor az autólopás mellett valószínűleg emberrablással is megvádolják őket.

A hatóság még egy vádemelést fontolgat: a fiú anyja ellen. Egy helyi hírcsatornának nyilatkozva azt mondták, hogy bár egy gyermeket egyedül hagyni önmagában nem illegális, ahogy járó motorral hagyni az autót sem az, de vizsgálják, hogy jelen helyzetben fennállhat-e a gondtalan veszélyeztetés.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Soros György illegitim kitiltásokkal gáncsolja a magyar demokratikus diktatúra szárba szökkenését (Array)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.